
Ez a látogatás minden olyan előzetes várakozást felülmúlt, amelyre gondoltunk.
Először is ezúton is köszönetet szeretnék mondani Szekeres Tamásnak, utunk szervezőjének és Erwin Koemannak, volt szövetségi kapitányunknak, akinek személyes közbenjárása nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen programot bonyolítsunk le.
A Southampton edzőközpontjában, amely egy nagyon szép természeti környezetben helyezkedik el, az akadémia menedzsere, Matt Hale úr várt minket. Azt tudni kell, hogy ez az akadémia és edzőközpont (amely a profi csapat központja is), mint egy termelőüzem, ontja a magas színvonalon kiképzett játékosokat a világ futballjának.
Elég pár nevet felsorolnunk: Gareth Bale, Alex Oxlade-Chamberlain, Theo Walcott, Adam Lallana, hogy csak a legnagyobb neveket említsük, de éppen odaérkezésünk napján adta tovább a klub az egy évvel ezelőtt 1,2 millió fontért megvásárolt Morgan Schneiderlint 25 millió fontért a Manchester Unitednek.
Valami olyan dologba csöppentünk, amit az ember csak álmaiban képzel el. Ez vonatkozik az infrastrukturális háttérre, beleértve a szebbnél szebb pályákat, a fedett edzőpályát, a minden igényt kielégítő és kiszolgáló klubházat egészen olyan apróságokig, hogy a pályán dolgozók is a klub egyenruháját viselik és rendkívül büszkék a hovatartozásukra.
Nem beszélve az edzőkről, a játékosokról és a klub egyéb alkalmazottjairól.
Egy dolgot biztosan leszögezhetünk, hogy szinte kézzel tapintható volt az a tudás, amelyre biztosan alapoznak, és az a hit, amely alapján végzik munkájukat.
A Saint Mary stadionba is ellátogattunk, ami szintén lenyűgöző volt. A szakmai program alatt azt tapasztaltuk, hogy a teljes nyitottság volt jellemző az ottani szakemberekre, és gyakorlatilag minden „titkukat” elárulták nekünk. Hosszasan számolhatnék be erről, de egy dolog mindenképpen jellemzi őket: a következetes, kőkemény munka, amely alapja a tudás, a kutatás és a fejlesztés.
Többször azt hittem, hogy a NASA központjában vagyok, mert minden területen a legkorszerűbb technológia érvényesül, beleértve a konyhától a fűnyírásig, amely ötvöződik az angol tradícióval, hiszen a faliújságon a 21 éves csapat nevei mellett megjelenik, hogy melyik profi játékos cipőjét kell kipucolniuk aznap. Ez számunkra egy „furcsa” keveredése a korszerűségnek és a tradícióknak.
Sikerült szakmai területeken előkészíteni olyan megállapodásokat, amelyben az angol klub vállalja, hogy részünkre edzőket küld, hogy oktassák a TVE edzőit.
Szó volt, hogy edzőink látogatást tehetnek és oktatásban részesülnek a southamptoni edzőközpontban, amely ugyanígy vonatkozhat tehetséges játékosainkra, akik előtt nyitva van a kapu, hogy részt vehessenek az ottani munkában.
Felajánlást kaptunk arra vonatkozólag is, hogy southamptoni utánpótlás csapatok részt vesznek III. kerületi TVE által szervezett tornákon. Vezetői szinten pedig figyelemmel kísérik tevékenységünket, hiszen alig értünk haza, máris elkezdődött a személyes szakmai találkozók szervezése.
Klubunk számára fentiek nagy megtiszteltetést jelentenek, és ahhoz, hogy mi partnerek tudjunk lenni ebben, rendkívül elkötelezett munkára van szükség.
Számunkra a látogatás egy olyan katartikus élmény volt, amely egyrészt feledhetetlen, másrészt viszont nagy felelősséget jelent, hogy részvételünk a programban eredményes is legyen. Amelynek egyetlen célját tudom meghatározni: hogy klubunk játékosai, edzői, vezetői éljenek ezzel a kivételes lehetőséggel.
Csákvári László
elnök






















