
Gondolatok a mérkőzés előtt
A következő fordulóban rendhagyó módon, szombat helyett vasárnap fogadjuk a következő ellenfelünket, a Diósd csapatát. A vendégeink két hellyel előttünk, a 11. helyen tanyáznak a tabellán, és győzelem esetén meg is előzhetnénk őket.
A Diósd 10 győzelmet, 5 döntetlent és 12 vereséget tud felmutatni, a gólarányuk pedig 31:35. A 35 kapott góljuk jó mutatónak számít, főleg a helyezésükhöz mérve. A vendégeink nem szerepelnek jól tavasszal, bár két győzelemmel vágtak neki 2016-nak, de február óta április közepén, a Balatonfüred ellen sikerült megint győztesen elhagyniuk a pályát.
Nálunk Pálfalvi begyűjtötTe az 5. sárga lapját is, így ő kénytelen lesz kihagyni ezt az összecsapást..
R.P.