
A Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda által július 23-án megrendezett 5próba Rióba - budapesti kiemelt eseményen a III. kerületi TVE kapta meg a legsportosabb egyesület díját. A csapat Vezér Ádám edző vezetésével vett részt a próbán.
2015 nyarán a Magyar Olimpiai Bizottság azzal a céllal hozta létre a programot, hogy népszerűsítse az olimpiai eszmét, a sportolást és a mozgást az emberek körében.
Az eseménysorozat öt klasszikus tusa: a futás, a gyaloglás, a kerékpározás, az úszás, illetve az evezés köré épült – ezekben a próbákban lehetett a rövid, valamint a hosszú táv teljesítésével pontokat gyűjteni. Az összegyűjtött egységeket a regisztrált ötpróbázók kis, illetve nagy értékű sorsjegyekre válthatták: előbbi kihúzásáért sportszerekből álló ajándékcsomag járt, míg utóbbi esetében egyéb értékes nyeremények mellett egy kétszemélyes riói utazás volt a tét. A pontgyűjtésre a sportágban és távban a sorozat tematikájába illeszkedő lokális eseményeken, illetve a kisebb állóképességi és koordinációs feladatokat magába foglaló Mini 5próbákon volt lehetőség.
A próbákon olimpiai bajnokaink motiválták a résztvevőket, közvetítették és átadták az olimpiai eszmét. A budapesti rendezvényhez csatlakozott Dr. Kiss Gergely vízilabdázó (nem mellesleg az 5próba Rióba szóvivője), Kövér Márton, Pulai Imre, Zala György, Kammerer Zoltán és Kárász Anna kenus, valamint Simona Staicu és Józsa Gábor futó.
2015 decembere óta az 5próba Rióba sportolói összesen 11.802-en álltak rajthoz öt kiemelt, huszonhat lokális, valamint tizennyolc Mini 5próbán.
http://www.otprobarioba.hu/kezdolap