
Gondolatok a mérkőzés előtt
A 4. fordulóban ismét egy magasabb osztályban szereplő együttes tartalékcsapatához látogatunk, az ellenfelünk a 6. helyen álló Puskás Akadémia II. csapata lesz. A felcsútiak az eltelt három fordulóban 2 győzelmet és 1 vereséget könyvelhettek el. Az első fordulóban magabiztos 4:0-ás győzelemmel hozták el a három pontot Veszprémből, majd hazai pályán győzték le a Hévíz csapatát 2:1-re. Az előző fordulóban aztán a még hibátlan Honvédot már nem tudták megállítani, azon a mérkőzésen 3:1-es vereséget szenvedtek. A Honvéd elleni mérkőzésen 5 olyan játékos szerepelt a puskás Akadémia kezdőcsapatában, akik tavaly nem játszottak, vagy csak kevés lehetőséget kaptak az NBIII-ban, de természetesen olyan nevekkel is lehetett találkozni, akik viszont NBI-es rutinnal, visszajátszókként szerepeltek a mérkőzésen. Tavaly két szoros meccsen egy győzelem és egy vereség volt a mérlegünk ellenük, hogy idén melyik csapatnak sikerül tapadnia az élbolyra, az vasárnap 11 órakor kiderül Felcsúton.
