
A 4. fordulóban ismét egy magasabb osztályban szereplő együttes tartalékcsapatához látogattunk, az ellenfelünk a 6. helyen álló Puskás Akadémia II. csapata volt. A felcsútiak az eltelt három fordulóban 2 győzelmet és 1 vereséget könyvelhettek el. Az első fordulóban magabiztos 4:0-ás győzelemmel hozták el a három pontot Veszprémből, majd hazai pályán győzték le a Hévíz csapatát 2:1-re. Az előző fordulóban aztán a még hibátlan Honvédot már nem tudták megállítani, azon a mérkőzésen 3:1-es vereséget szenvedtek. A Honvéd elleni mérkőzésen 5 olyan játékos szerepelt a puskás Akadémia kezdőcsapatában, akik tavaly nem játszottak, vagy csak kevés lehetőséget kaptak az NBIII-ban, de természetesen olyan nevekkel is lehetett találkozni, akik viszont NBI-es rutinnal, visszajátszókként szerepeltek a mérkőzésen. Tavaly két szoros meccsen egy győzelem és egy vereség volt a mérlegünk ellenük. A mérkőzés szünetében 1:0-ra vezetett a házigazda, aztán csapatuk rákapcsolt a második félidőben és szereztek még két gólt. A véghajrában először Kaszai Gábornak 84', majd Kenesei Krisztiánnak 86' sikerült Gundel-Takács Bence hálójába gólt rúgniuk, de sajnos ez még a döntetlenhez is kevésnek bizonyult. Csapatunk az aktuális tabellán a 6. helyre került.

Kezdő: CZIRJÉK ZOLTÁN, KISS DÁVID, PÁLFALVI CSABA, KIS BALÁZS, MADARÁSZ ÁDÁM, BARTHA ROLAND, GÁLFI LÁSZLÓ, SZILÁGYI MÁTÉ, HORVÁTH LEVENTE, KENESEI KRISZTIÁN, SZŰCS LÁSZLÓ
Cserék: DOMOKOS BÁLINT 70', FORGÁCS BENCE 77', KASZAI GÁBOR 61', SZARVASI PÉTER, KULCSÁR OLIVÉR, KOCSIS MÁTÉ, POLONYI PATRICK ÁKOS
4. forduló eredményei:
CSEPEL FC-TARR ANDRÁSHIDA SC
2-0
SÁRVÁR FC-TATABÁNYA FC
0-2
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-CSORNAI SE
1-1
ETO FC GYŐR-ÉRDI VSE
1-2
FC AJKA-HÉVÍZ SK
2-0
PUSKÁS AKADÉMIA FC II.-III. KER. TVE
3-2
GYIRMÓT FC GYŐR II.-VLS VESZPRÉM
3-0
KOMÁROM VSE-VIDEOTON FC II.
1-4
DIÓSD-BUDAPEST HONVÉD-MFA II.
0-4

