
U12
Augusztus 27-28-án, több korosztályban került megrendezésre a Hidegkúti SC sporttelepén a Komáromi István Emléktorna, melyen az U14-es kategóriában a kiemelt U12-es csapatunk képviselte az egyesületet. A torna résztvevői együttesünk mellett a házigazda HSC, az RTK 1. és 2. csapata, a Mészöly Focisuli 2003-as csapatai voltak.
A torna lebonyolítása körmérkőzéses rendszerben zajlott, így minden csapat 4 mérkőzést játszhatott. A mérkőzések játékideje 22 perc, a játékterület nagysága ¾ pálya volt, ennek megfelelően 9:9 elleni létszámban zajlottak a mérkőzések. Az első mérkőzésünket az RTK 1. csapata ellen játszottuk, és sikerült egy 1-0 arányú győzelmet aratnunk, majd a házigazda Hidegkúti SC elleni mérkőzésünkön szereztünk újabb pontot a 0-0-s döntetlennel. Ezután a későbbi torna győztes, fizikálisan erős Mészöly Focisuli elleni mérkőzés következett, melyen 3-0 arányú vereséget szenvedtünk. Negyedik mérkőzésünkön az RTK 2. csapata ellen 1-0 arányú győzelmet könyvelhettünk el.
Ezekkel az eredményekkel, azonos pontszámmal, azonos gólaránnyal, végül kevesebb lőtt gólunknak köszönhetően a 3. helyen végeztünk a házigazda és a Mészöly Focisuli csapatai mögött.
Véleményünk szerint mindenképpen dicséret illeti játékosainkat, hogy a sokszor 2, akár 3 évvel idősebb játékosokból álló csapatok ellen is kombinatívan, tudatosan futballoztak, felvállalták a párharcokat és igyekeztek megvalósítani minél többet az edzésen gyakoroltakból.
U11
Vasárnap a helyszín szintén a Hidegkúti SC sporttelepe, a korosztály azonban fiatalabb, a 2006/2007-es U11 érkezett egy négycsapatos minitornára. Ellenfeleink a Goldball, a Hidegkúti SC és a REAC korosztályos csapatai voltak. Itt a körmérkőzések után a pontszám alapján került sor helyosztókra, így szintén 4 mérkőzést játszhatott minden csapat. A játékterület a Bozsik program szabvány 35x55 m nagyságú pálya, a létszám 7:7 ellen, a játékidő 2x10 perc volt. Első mérkőzésünkön 2-2-es döntetlent játszottunk a vendéglátó csapattal, majd ezt követte a Goldball elleni 3-0 arányú vereség és a REAC elleni nagyobb gólarányú vereségünk. A mutatott játékban azonban nem volt ekkora a különbség, így a bronzmeccset méltán nyerve a Hidegkúti SC ellen 4-1 arányban, sikerült ebben a korosztályban is dobogón végeznünk, így a hidegkúti ”bronzhétvégén” mindkét korosztályunk éremmel zárhatta a szezon első tornáját.
Gratulálunk a csapatoknak!