top of page
Keresés

NBIII. Hétvégi eredmények



Tóth András vezetőedző a múlt heti mérkőzés értékelőjében azt mondta, a csapat azt hozta amit várt tőlük és nagyon büszke rájuk. Valamint, hogy a nagy gólarányú győzelem ellenére is tisztában vannak azzal, hogy rengeteg javítanivaló van a csapat játékán és meg kell dolgozniuk minden apró sikerért. Hát ezért a sikerért alaposan megdolgoztak. Remek mérkőzésen csapatunk kiválóan teljesített, elhozva egy pontot Bücs Zsolt csapatától.

A hatodik fordulóban a 8 ponttal a 9. helyen álló Ajka otthonába látogattunk. A vendéglátóink 2 győzelmet, 2 döntetlent és 1 vereséget könyvelhettek el eddig, a gólarányuk 8:7. Az Ajka egyetlen vereségét a veretlen Érdtől szenvedte el, de a játékerejüket jelezte, hogy a Honvéd II menetelését is ők állították meg, ráadásul a Bozsik stadionból hozták el a 3 pontot. Az Ajka tehát nem ígérkezett könnyű falatnak, ráadásul a vezetőedzőjük a tavaly még a mi csapatunkat vezető Bücs Zsolt, aki igen jól ismerte a keretünket.

Ezzel a döntetlennel az 7. helyen áll csapatunk a tabellán, egyetlen 10 pontosként.


Kezdő: CZIRJÉK ZOLTÁN, KISS DÁVID, GÁL SZABOLCS, KIS BALÁZS, MADARÁSZ ÁDÁM, GÁLFI LÁSZLÓ, DOMOKOS BÁLINT, SZILÁGYI MÁTÉ, HORVÁTH LEVENTE, BARTHA ROLAND, SZŰCS LÁSZLÓ

Cserék: FORGÁCS BENCE 70', KASZAI GÁBOR 77', KENESEI KRISZTIÁN 82', SZARVASI PÉTER, PÁLFALVI CSABA, KULCSÁR OLIVÉR, KOCSIS MÁTÉ

Sárgalap: 49' GÁL SZABOLCS, 41' KIS BALÁZS, 62' GÁLFI LÁSZLÓ, 56' DOMOKOS BÁLINT, 67' SZŰCS LÁSZLÓ

Gólszerző: 40' KIS BALÁZS


6. forduló eredményei:

SÁRVÁR FC-VLS VESZPRÉM

0-0

TARR ANDRÁSHIDA SC-CSORNAI SE

3-0

CSEPEL FC-ÉRDI VSE

2-3

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-TATABÁNYA FC

7-0

FC AJKA-III. KER. TVE

1-1

ETO FC GYŐR-HÉVÍZ SK

2-1

GYIRMÓT FC GYŐR II.-BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

3-1

PUSKÁS AKADÉMIA FC II.-KOMÁROM VSE

3-0

DIÓSD-VIDEOTON FC II.

2-1



bottom of page