top of page
Keresés

NBIII. Hétvégi eredmények



A hétvégén a táblázat 11. helyét elfoglaló Gyirmót FC Győr II. látogatott a Hévízi útra. A vendégeink mondhatni kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak eddig, a mérlegük ugyanis 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség volt. A Gyirmót nem kezdte jól a szezont, egy andráshidai és egy érdi vereség közé ékelődött be egy döntetlen a Tatabánya ellen. Ezt követően viszont a Veszprém elleni győzelemmel sikerült lendületet venniük, ami egy hévízi döntetlenben és a Honvéd II legyőzésében mutatkozott meg. Érdekes mérkőzést vártunk, mert a csapatunk jó formában kezdte a szezont, a Gyirmót pedig most kezd formába jönni. A első félidőt jól kezdtük, de 1-0-ás vezetésünk után a Gyirmót hamar egyenlített, azután nem sokkal pedig megfordította a mérkőzést, ezzel pedig elvitt tőlünk 3 pontot.

Ezzel a vereséggel a 9. helyen áll csapatunk a tabellán.


KEZDŐ: CZIRJÉK ZOLTÁN, KISS DÁVID, GÁL SZABOLCS, KIS BALÁZS, MADARÁSZ ÁDÁM, GÁLFI LÁSZLÓ, DOMOKOS BÁLINT, SZILÁGYI MÁTÉ, HORVÁTH LEVENTE, BARTHA ROLAND, KENESEI KRISZTIÁN

CSERÉK: FORGÁCS BENCE 72', KASZAI GÁBOR 60', SZŰCS LÁSZLÓ 46', SZARVASI PÉTER, PÁLFALVI CSABA, KULCSÁR OLIVÉR, KOCSIS MÁTÉ

SÁRGALAP: 85' GÁL SZABOLCS, 16' KIS BALÁZS, 48' GÁLFI LÁSZLÓ, 24' DOMOKOS BÁLINT, 80' SZŰCS LÁSZLÓ

GÓLSZERZŐ: 15' KENESEI KRISZTIÁN, 82' KENESEI KRISZTIÁN


7. forduló eredményei:

TATABÁNYA FC-TARR ANDRÁSHIDA SC

1-1

KOMÁROM VSE-DIÓSD

4-2

VLS VESZPRÉM-CSEPEL FC

0-2

ÉRDI VSE-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

2-1

HÉVÍZ SK-SÁRVÁR FC

0-0

III. KER. TVE-GYIRMÓT FC GYŐR II.

2-3

CSORNAI SE-PUSKÁS AKADÉMIA FC II.

2-1

VIDEOTON FC II.-FC AJKA

6-3

BUDAPEST HONVÉD-MFA II.-ETO FC GYŐR

0-4



bottom of page