
A hétvége ismételten két győzelmet hozott a 2000/2001-es korosztály számára. Szombaton idegenben mérkőzhettünk meg a Goldball korosztályos csapatával 12 órás kezdéssel az MLSZ U17-es bajnokságában, míg a BLSZ U16 kiírásában vasárnap 14 órakor fogadtuk a Budatétény csapatát.
A szombati mérkőzésen egy kifejezetten kellemetlen stílusban játszó ellenfelet sikerült legyőznünk. A mérkőzés első 15 percében a megbeszéltek ellenére teret engedtünk ellenfelünknek, azonban Papp Milán 17. percben szerzett gólja után fokozatosan sikerült átvennünk a mérkőzés irányítását. A Goldball csapata a 30. percben egalizálta az eredményt egy védelmi hiba után, szerencsére erre sikerült gyorsan válaszolnunk Flaisz Bálint 32. percben szerzett találatával. Az első félidő igen parázs hangulatban zajlott, ez nem kis részben volt köszönhető a sok esetben nem túl szerencsés játékvezetői döntéseknek. Játékosaink a megbeszélteknek megfelelően a mérkőzés ezen periódusaiban is higgadtak tudtak maradni, és a későbbiekben ez nagyban hozzájárult a győzelem kivívásához. A második félidőben sikerült végig kontrollálnunk a mérkőzést, ennek megfelelően Papp Milán az 54., majd a 63. percben is eredményes tudott lenni, majd a 90. percben Mészáros Richárd góljával állítottuk be az 5-1 arányú végeredményt. Fegyelmezett és céltudatos csapatjátékkal valamint mind támadásban, mind védekezésben jó egyéni teljesítményekkel értékes 3 pontot hozhattunk el.

Vasárnap délután a Budatétény csapatát láttuk vendégül, és a mérkőzést a célunknak megfelelően, az ellenfelet rögtön nyomás alá helyezve sikerült kezdenünk. Ez már a 6. percben góllá érett, Dobák Dávid talált a hálóba, majd a középkezdést követően még ugyanebben a percben sikerült megdupláznia a saját és a csapat góljainak számát. Így a „gólra gól” elvet sikerült maradéktalanul érvényesítenünk, ezután már a kezünkben tartottuk a mérkőzés alakulását. A lehetőségeket futószalagon alakítottuk ki az ellenfél kapuja előtt, de az utolsó passzok illetve a befejezések nem sikerültek pontosan, így a következő gólra a 40. percig kellett várnunk, ekkora Tamáska Péter talált a kapuba egy szép támadást követően. A második játékrészt sikerült hasonlóan kezdenünk, először Dobák Dávid szerezte meg harmadik gólját az 53. percben, majd Mészáros Richárd duplázott (57. és 63. perc.), végül Tamáska Péter zárta a gólszerzők sorát a 82. percben. Egy védelmi hiba illetve egy rossz döntés miatt a 70. perctől emberhátrányban folytattuk a mérkőzést, a kapuból kilépő Lehel Dávid rossz ütemű szerelési kísérletét a játékvezető piros lappal büntette. A mérkőzés végére fellazult védekezésünket és létszámfölényüket kihasználva a Budatétény csapat gólt szerzett, így 7-1-re módosítva a mérkőzés állását, amely egyúttal a végeredmény is. A mérkőzésből rengeteg pozitív, ugyanakkor számos negatív tapasztalatot is levonhattunk saját játékunkat illetően, ezeket igyekszünk megtartani illetve javítani már a szerdai, Csepel elleni hazai mérkőzésünkig is.