top of page
Keresés

U11 Bozsik program 4. csoport harmadik forduló



Az U10/11 korosztály tornáinak aktuális felvonását a BVSC egyesülete rendezte a Szőnyi úti sporttelepen, október 8-án szombaton 9 órás kezdéssel. Első mérkőzésünkön a házigazda csapatát sikerült legyőznünk, majd a Vasas ebben a csoportban szereplő gárdájától kaptunk ki egy szoros mérkőzésen. Mindkét találkozóról elmondható, hogy küzdelmes, jó meccseket játszottunk, sok jó megoldással egyéni- és csapatszinten. Ezt követően a Budafok csapata ellen arattunk nagy gólarányú győzelmet, ezen a mérkőzésen végig sikerült a mi akaratunkat érvényesíteni, majd a következő meccsen hasonló volt a helyzet, csak éppen fordítva. Ellenfelünk, az FC Budapest csapata lendületes játékkal kerekedett fölénk és megérdemelten nyerte a mérkőzést. A tornán nagyon sok pozitívumot tapasztalhattunk, jó megoldásokat egyénileg és csapatjátékban is, véleményem szerint az itt pályára lépő játékosok mindegyikének sikerült előrelépnie az elmúlt időszakban.


bottom of page