
Gondolatok a mérkőzés előtt
A hétvégén papíron az egyik legkönnyebb ellenfél látogat hozzánk, ugyanis az utolsó előtti, 17. helyen álló Veszprém érkezik a Hévízi útra. A veszprémiek az egyetlenek a bajnokságban, akiknek idén még nem sikerült győzniük, a 9 vereségük mellé 5 döntetlen társul, a gólarányuk 5:27. A vendégeink hosszú idő után az előző fordulóban szereztek ismét pontot, egy 4 mérkőzéses vereségszériát szakítottak meg a Honvéd elleni pontosztozkodással. A kispestieken kívül az Andráshidától, a Sárvártól, az Ajkától és a Diósdtól sikerült pontot szerezniük. Nálunk az Érd ellen sárga lapot kapott Gál Szabolcs és Gálfi László is, és mivel mindkettejüknek ez volt az 5. ilyen színű kártyájuk, automatikusan kihagyják a Veszprém elleni meccset, mint ahogy Kenesei is, akit a játékvezető két sárgával állított ki a múlt héten.
