A hétvégén papíron az egyik legkönnyebb ellenfél látogatott hozzánk, ugyanis az utolsó előtti, 17. helyen álló Veszprém érkezett a Hévízi útra. A veszprémiek az egyetlenek a bajnokságban, akiknek idén még nem sikerült győzniük, a 9 vereségük mellé 5 döntetlen társul, a gólarányuk 5:27. A vendégeink hosszú idő után az előző fordulóban szereztek ismét pontot, egy 4 mérkőzéses vereségszériát szakítottak meg a Honvéd elleni pontosztozkodással. A kispestieken kívül az Andráshidától, a Sárvártól, az Ajkától és a Diósdtól sikerült pontot szerezniük. Nálunk az Érd ellen sárga lapot kapott Gál Szabolcs és Gálfi László is, és mivel mindkettejüknek ez volt az 5. ilyen színű kártyájuk, automatikusan kihagyják a Veszprém elleni meccset, mint ahogy Kenesei is, akit a játékvezető két sárgával állított ki a múlt héten.
Tóth András vezetőedző véleménye a mérkőzésről:
"A játékosok gyorsan alkalmazkodtak a mostoha körülményekhez, talán ennek is köszönhető, hogy már a mérkőzés elejétől mi irányítottuk a játékot és ezt nem is engedtük ki a kezünkből. Az elmúlt két forduló fényében bízom a jó folytatásban. Szépen lassan csapattá formálódunk és ez megmutatkozik a pályán és az öltözőben is. (Ugye uraim ???)"
Ezzel a győzelemmel csapatunk a 6. helyen áll a tabellán 23 ponttal, de mivel két mérkőzés elmaradt a mostoha időjárás miatt, az Ajka-Csepel mérkőzés lejátszása után, bármelyik csapat győzelme esetén, esetleg a 7. helyre kerülünk.

A mérkőzés részletes adatlapja
KEZDŐ: CZIRJÉK ZOLTÁN, KISS DÁVID, PÁLFALVI CSABA, KIS BALÁZS, MADARÁSZ ÁDÁM, DOMOKOS BÁLINT, SZILÁGYI MÁTÉ, KASZAI GÁBOR, BARTHA ROLAND, SZŰCS LÁSZLÓ, HORVÁTH LEVENTE
CSERÉK: FORGÁCS BENCE 54', MÓCZÓ NORBERT 78', KOCSIS MÁTÉ, IHOS ÁDÁM, BOJTOS ANDRÁS, SZARVASI PÉTER
SÁRGALAP: 30' HORVÁTH LEVENTE, 59' DOMOKOS BÁLINT
GÓLSZERZŐ: 9' PÁLFALVI CSABA, 42' BARTHA ROLAND, 71' SZŰCS LÁSZLÓ
15. forduló eredményei:
2016-11-12 11:00, GYŐR-GYIRMÓT, ALCUFER STADION
elmaradt
GYIRMÓT FC GYŐR II. - SÁRVÁR FC
2016-11-12 11:00, SZÉKESFEHÉRVÁR, SZÉKESFEHÉRVÁRI SÓSTÓI STADION
2 - 3
VIDEOTON FC II. - ÉRDI VSE
2016-11-12 13:00, FELCSÚT, PUSKÁS AKADÉMIA PANCHO ARÉNA
1 - 3
PUSKÁS AKADÉMIA FC II. - TARR ANDRÁSHIDA SC
2016-11-12 13:30, BUDAPEST, III. KERÜLETI TVE SPORTTELEP
3 - 0
III. KER. TVE - VLS VESZPRÉM
2016-11-12 13:30, BUDAPEST, BOZSIK JÓZSEF STADION
1 - 1
BUDAPEST HONVÉD-MFA II. - HÉVÍZ SK
2016-11-12 13:30, DIÓSD, DIÓSDI TC SPORTTELEP
0 - 5
DIÓSD - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
2016-11-12 13:30, KOMÁROM, KOMÁROMI MOLAJI SPORTTELEP
0 - 0
KOMÁROM VSE - TATABÁNYA FC
2016-11-12 13:30, CSORNA, KOCSIS ISTVÁN VÁROSI SPORTTELEP
0 - 3
CSORNAI SE - ETO FC GYŐR
2016-11-12 16:00, AJKA, AJKA VÁROSI SPORTCENTRUM
elmaradt
FC AJKA - CSEPEL FC
