Keresés

U17 bajnoki mérkőzés értékelése



Fájó vereség Soroksáron

Az őszi szezon utolsó fordulójában az U17 MLSZ III. osztályú bajnokságában Soroksáron szerepeltünk a házigazda Soroksár SC korosztályos csapata ellen, november 26-án szombaton 12 órás kezdéssel.

A mérkőzés első 20 percében teret engedtünk ellenfelünknek, nem igazán találtuk saját ritmusunkat. Ugyanakkor kontrajátékból így is tudtunk veszélyeztetni, Papp Milán egy támadás végén a felső lécet találta el, igaz, mindeközben ellenfelünk is veszélyes támadásokat vezetett. Az első félidő felétől sikerült átvennünk a mérkőzés irányítását, ennek ellenére ellenfelünk szerzett vezetést, egy kapu elé lőtt labda utáni kavarodásból sikerült előnyt szerezniük. Ezután is a kezünkben tartottuk a mérkőzést, sokszor veszélyeztettük a hazai csapat kapuját. Ez a 38. percben érett góllá, a végig remekül játszó Dobák Dávid talált az ellenfél hálójába. Ezt követően több esélyünk is nyílt, hogy a szünet előtt átvegyük a vezetést, sajnos azonban ez mégis ellenfelünknek sikerült, egy véleményes bírói döntést követő szabadrúgást értékesítettek, így 2-1 arányú hazai vezetéssel fordultunk.

A második játékrészben továbbra is mi veszélyeztettünk többet, de gólt szereznünk nem sikerült. Ahogy ez lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és az ellenfél támadója egy jól eltalált lövéssel 3-1-re módosította az állást. Ezt követően egy szerkezetváltással még inkább támadó felfogásban futballoztunk, ennek köszönhetően Papp Milán szerzett okos gólt a 86. percben, Orosházi Bence finom ütempasszát követően a büntetőterületen belülről lőtt a hálóba. További helyzeteink adódtak, a jól beszálló Flaisz Bálint többször is veszélyeztetett, de sajnos gólt már nem szereztünk, így maradt a 3-2-es végeredmény a soroksári együttes javára.

Bár az eredményt illetően és a helyzetkihasználással kapcsolatban lehetnek hiányérzeteink, a csapat az első húsz percet leszámítva jól játszott, sok jó egyéni teljesítménnyel (a fent említetteken kívül Misley Levente és Nagy Gergely is kifejezetten jól játszott, de az egész csapatot dicséret illeti). Amennyiben a kapu előtt jobb döntéseket hozunk, és kiküszöböljük a felmerülő védelmi hibákat, tavasszal minden esélyünk meglesz a javításra.

U17 MLSZ III. osztály Közép A

1. forduló 2016.11.26

SOROKSÁR SC - III. KERÜLETI TVE

3 - 2

(1-1)


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp