Keresés

U11 Dunakanyar Kupa értékelés



U11-es csapatunk 2017 január 15-én részt vett a Budakalászi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Dunakanyar Kupán. A tornán, 20x40-es pályán, 4+1-es létszámban, 12 perces játékidőben, 3-as méretű futsal labdával csaptak össze egymással a csapatok. Tíz csapat vett részt az eseményen ebben a korosztályban. A nevezett csapatokat kettő csoportra osztották. Így minden csapat négy meccset játszott. A csoport második helyezett csapatok a bronzmeccset, a csoport elsők pedig a döntőt játszották.

A mi csoportellenfeleink az MTK Budapest, a Dunakanyar Régió UFC, a Mesziti, illetve a Liver FC voltak.

A Dunakanyar ellen mérkőztünk meg először. A mérkőzés elején nagy nyomást helyeztek a kapunkra, egy gólt sikerült is szerezniük. A játék egyre kiegyenlítettebb lett, mi is eljutottunk helyzetekig, de gólt nem sikerült szereznünk, így 1-0-s vereséget szenvedtünk. Az MTK Budapest elleni második meccsünkön ismételten nehéz ellenféllel találkoztunk. Sajnos ismételten fölényben játszott az ellenfelünk és ki is használták a hibáinkat. 4-0-s vereséget szenvedtünk. A Mesziti elleni mérkőzésünk ígérkezett a legnehezebbnek. Nagyon tudatos, kombinatív és dinamikus játékot láthattunk tőlük az előző mérkőzéseiken. Jól játszottunk a mérkőzésen, alakítottunk ki helyzeteket is, illetve a védekezésünk is jól működött. De a hajrához közeledve, egy bekapott gól után megtörtünk és nem tudtuk ugyan azt a játékot produkálni a meccs végén, mint tettük azt a mérkőzés első felében. A végeredmény 3-0-lett a Mesziti javára. Hasonlóképpen zajlott a Liver FC elleni utolsó csoportmérkőzésünk is. Megfelelő mentalitásban, koncentrációval és bátran játszottunk, de a gólt nem tudtuk elkerülni. Egyenlíteni még tudtunk, de a hajrában ismét alább hagyott a figyelem, így a negyedik csoportmérkőzésünket is elvesztettük, 3-1 arányban.

Sikerélménnyel nem gazdagodhattunk, de tapasztalatokkal igen. Minden ellenfelünkről elmondható, hogy komolyabban foglalkoznak futsallal, nagy figyelmet fordítanak neki a képzés során. Igyekszünk a későbbiekben mi is hasonlóképpen tenni.


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp