
Gondolatok a mérkőzés előtt
Jól kezdte a csapatunk a tavaszt, a hasonlóan jó folytatásban a hétvégén a 8. helyezett Puskás Akadémia II. próbál majd megakadályozni bennünket. A vendégeink velünk ellentétben két vereséggel kezdték a szezont, előbb Hévízen kaptak ki 2:1-re, majd a Honvéd II. vitte el tőlük a 3 pontot egy 1:0-ás győzelemmel. Az ősszel a két csapat meccsét a Puskás Akadémia nyerte 3:2-re, így bőven van miért visszavágnunk nekik. Érdekesség, hogy tavaly is ugyanez az eredmény született a felcsúti összecsapáson. Akkor a hazai meccsünket 1:0-ra meg tudtuk nyerni, a vasárnap 14:30-kor kezdődő találkozón pedig kiderül, hogy vajon hazai környezetben idén is sikerül-e felülkerekednünk a Puskás Akadémia II. csapatán.
