Ebben a fordulóban a 16. helyezett Diósd otthonába látogattunk. A hazaiak nem kezdték jól a tavaszt, a Veszprém és a Honvéd otthonában is egyaránt 4:0-ás vereséget szenvedtek, ugyanakkor Diósdon fontos meccset nyertek a Hévíz ellen. A Diósd kerete alapos vérfrissítésen ment keresztül a télen, 8 távozóval szemben 10 érkezőt köszönthettek, azonban az eddig eltelt 3 meccs azt mutatja, hogy ezzel nem sikerült megoldani azt a problémát, hogy a csapat a maga 10 szerzett góljával a 2. legkevesebbszer vette be az ellenfelek kapuját, ugyanakkor az 57 bekapott találattal messze a legtöbb gólt kapó együttes kétes dicsőségét birtokolják. Ez egyébként 14 találattal több, mint amennyit az utolsó helyezett Veszprém kapott. A mi csapatunk ezzel szemben nagyon jól kezdte a tavaszt és a papírforma alapján jó esélyünk volt rá, hogy a hétvégén folytassuk ezt a sorozatot, ugyanakkor sokszor bebizonyosodott már, hogy egy ilyen mérkőzés néha legalább olyan nehéz,mint egy rangadó.
Tóth András vezetőedző véleménye a mérkőzésről:
"Ezen a napon csak a győzelemnek lehetett örülni, mert a játékunk ,, kissé akadozott” !!! Óriási dicséret illeti a játékosaimat, mert ilyen pocsék játékkal is sikerült megszereznünk a győzelmet és ez mindenképpen a csapat erejét mutatja. A hétvégén nagyon jó csapattal fogunk találkozni és ha csak ennyire leszünk képesek, akkor könnyedén vége szakadhat ennek a szép sorozatnak."
Bár ezzel a győzelemmel csapatunk az MLSZ adatbank tabelláján az 5. helyen áll 39 ponttal, de mint tudjuk a Tatabánya kizárásával az előkelő 4. helyre került csapatunk 38 ponttal, az előttünk álló, eddig 41 pontos Ajkát megelőzve, nekik a levonás következtében csak 37 pontjuk marad.

A mérkőzés részletes adatlapja
KEZDŐ: CZIRJÉK ZOLTÁN, GÁLFI LÁSZLÓ ,DOMOKOS BÁLINT, MÓCZÓ NORBERT, SZKUNC VJACSESZLÁV, KASZAI GÁBOR, KATONA MÁTÉ, PÁLFALVI CSABA, KENESEI KRISZTIÁN, KISS DÁVID, BARTHA ROLAND

CSERÉK: JESZENSZKY ÁDÁM, SZILÁGYI MÁTÉ, SZŰCS LÁSZLÓ, FORGÁCS BENCE, KERESZTESSY TAMÁS , PAPP MILÁN, POLONYI PATRICK
SÁRGALAP: 22' GÁLFI LÁSZLÓ, 73' BARTHA ROLAND, 80' KATONA MÁTÉ, 85' MÓCZÓ NORBERT, 92' KENESEI KRISZTIÁN
GÓLSZERZŐ: 52' MÓCZÓ NORBERT
22. forduló eredményei:
2017-03-11 14:30, DIÓSD, DIÓSDI TC SPORTTELEP
0 - 1
DIÓSD - III. KER. TVE
2017-03-11 14:30, SÁRVÁR, SÁRVÁR FC SPORTTELEP
1 - 3
SÁRVÁR FC - ÉRDI VSE
2017-03-11 14:30, BUDAPEST, CSEPEL STADION
elmaradt
CSEPEL FC - TATABÁNYA FC
2017-03-11 14:30, KAPOSVÁR, KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA SPORTTELEP
5 - 2
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC - TARR ANDRÁSHIDA SC
2017-03-11 14:30, KOMÁROM, KOMÁROM MOLAJI SPORTTELEP
0 - 0
KOMÁROM VSE - CSORNAI SE
2017-03-11 16:00, GYŐR, GYŐRI ETO STADION
2 - 0
ETO FC GYŐR - VLS VESZPRÉM
2017-03-12 11:00, GYŐR, GYIRMÓT FC STADION
4 - 1
GYIRMÓT FC GYŐR II. - HÉVÍZ SK
2017-03-12 11:00, FELCSÚT, PUSKÁS AKADÉMIA PANCHO ARÉNA
2 - 0
PUSKÁS AKADÉMIA FC II. - VIDEOTON FC II.
2017-03-12 15:00, AJKA, AJKAI VÁROSI SPORTCENTRUM
2 - 1
FC AJKA - BUDAPEST HONVÉD-MFA II.
