top of page
Keresés

Beharangozó



Gondolatok a mérkőzés előtt

A hétvégén a Tatabánya kizárása miatt az egy hellyel mögénk, az 5. helyre visszaszoruló Ajka lesz a vendégünk. Az ajkaiak nagyon jól indították a tavaszt, hiszen rögtön az első meccsen 4:1-re legyőzték idegenben az akkor még a tabellát vezető Érdet, a következő fordulóban viszont meglepő, 3:0-ás vereséget szenvedtek hazai pályán a Veszprémtől. Az azóta eltelt két mérkőzésen két 2:1-es győzelem szerepel a nevük mellett a Honvéd és a Hévíz ellen. Több arcát is megmutatta tehát már az Ajka tavasszal, abban azonban biztosak lehetünk, hogy Bücs Zsolt tanítványai mindenképpen megpróbálják visszaszerezni tőlünk a 4. helyet a szombaton 15 órakor kezdődő mérkőzésen, tehát csak a 3 ponttal elégednek majd meg. Az Ajkában Szabó Zsolt 9, Szabó Máté és Lőrinczy Attila 7-7 góllal áll, tehát több gólveszélyes játékos is szerepel majd a vendégeinknél. Nálunk ellenben nem játszhat majd Kenesei Krisztián, ugyanis a Diósd ellen megkapta az idei 5. sárga lapját. Visszatérhet viszont a pályára Madarász Ádám, aki letöltötte az egy meccses eltiltását.



bottom of page