
Gondolatok a mérkőzés előtt
A hétvégén a bajnoki címért nagy harcban lévő, az Érd mögött egyetlen ponttal lemaradva a 2. helyen álló ETO FC Győr látogat a Hévízi útra. A vendégeink egyértelműen az NBII-be való feljutást tűzték ki maguk elé célul a szezon előtt, ennek megfelelően 18 győzelem és csupán 4 vereség szerepel a nevük mellett, a gólarányuk pedig 59:15, ez a legtöbb lőtt és a legkevesebb kapott gól a bajnokságban. A Győrnél a télen nem volt nagy mozgás, 3 érkező mellett 4 távozó volt a csapatnál, emellett 4 játékost kölcsönbe adtak. A vendégeink az összes vereségüket ősszel szenvedték el, tavasszal még nem hullajtottak pontot, a szintén a bajnoki címre pályázó Érd otthonából is győzelemmel távoztak. A mi csapatunkból biztosan hiányozni fog csapatkapitányunk, Kaszai Gábor, aki az esküvőjére készül a hétvégén, de ez lesz az a mérkőzés, ahol minden valószínűség szerint nem egyetlen ember hiánya jelentheti a különbséget győzelem és vereség között, hanem hogy mennyire tudnak majd a mérkőzésre nevezett keret játékosai és a pályán lévő 11 játékosunk hiba nélkül csapatként együttműködni. A mérkőzés 2017. április 01. napján 16:30 órakor veszi kezdetét. Minden feltétel adott ahhoz, hogy csapatunk 12. játékosaként a helyszínen buzdítsa minden Kerület szimpatizáns, ezzel reményeinknek megfelelően sokan fogják buzdítani, ezáltal részesei lenni ennek a rendkívül érdekesnek ígérkező találkozónak.
