top of page
Keresés

Vereség a magasabb osztályba igyekvő győri ETO ellen



A hétvégén a bajnoki címért nagy harcban lévő, az Érd mögött egyetlen ponttal lemaradva a 2. helyen álló ETO FC Győr látogatott a Hévízi útra. A vendégeink egyértelműen az NBII-be való feljutást tűzték ki maguk elé célul a szezon előtt, ennek megfelelően 18 győzelem és csupán 4 vereség szerepel a nevük mellett, a gólarányuk pedig 59:15, ez a legtöbb lőtt és a legkevesebb kapott gól a bajnokságban. A Győrnél a télen nem volt nagy mozgás, 3 érkező mellett 4 távozó volt a csapatnál, emellett 4 játékost kölcsönbe adtak. A vendégeink az összes vereségüket ősszel szenvedték el, tavasszal még nem hullajtottak pontot, a szintén a bajnoki címre pályázó Érd otthonából is győzelemmel távoztak. A mi csapatunkból hiányzott csapatkapitányunk, Kaszai Gábor, akinek az esküvője

volt a hétvégén és Gálfi László, aki az előző mérkőzésen megsérült. A mérkőzés érdekessége volt az is, hogy első alkalommal közvetítettük honlapunkon keresztül élőben Farkas Norbert kommentálásával. Voltak edzői riportok, valamint visszajátszások és lassítások. Sajnos nem sikerült a pontszerzés most sem csapatunknak.

Tóth András vezetőedző véleménye a mérkőzésről:

"Szerettünk volna meglepetést okozni, de sajnos a támadójátékunk ezen a meccsen, mint az elmúlt három mérkőzésen is, kicsit akadozott. A héten azon fogunk dolgozni, hogy újra elkapjuk annak a bizonyos fonalnak a végét!"


Ezzel a vereséggel a 6. helyen állunk, továbbra is 39 pontja van csapatunknak.


A mérkőzés részletes adatlapja


25. forduló eredményei:

2017-04-01 16:30, ÉRD, ÉRDI SPORTTELEP

2 - 1

ÉRDI VSE - TARR ANDRÁSHIDA SC

2017-04-01 16:30, VESZPRÉM, EGYETEMI VÁROSI STADION

2 - 1

VLS VESZPRÉM - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

2017-04-01 16:30, HÉVÍZ, HÉVÍZI SPORPÁLYA

0 - 3

HÉVÍZ SK - CSEPEL FC

2017-04-01 16:30, BUDAPEST, III. KER. TVE SPORTTELEP

0 - 1

III. KER. TVE - ETO FC GYŐR

2017-04-01 16:30, KOMÁROM, KOMÁROM MOLAJI SPORTTELEP

1 - 3

KOMÁROM VSE - FC AJKA

2017-04-02 11:00, SZÉKESFEHÉRVÁR, SZÉKESFEHÉRVÁRI SÓSTÓI STADION

0 - 0

VIDEOTON FC II. - GYIRMÓT FC GYŐR II.

2017-04-02 11:00, FELCSÚT, PUSKÁS AKADÉMIA PANCHO ARÉNA

6 - 1

PUSKÁS AKADÉMIA FC II. - DIÓSD

2017-04-02 16:30, BUDAPEST, BOZSIK STADION

3 - 1

BUDAPEST HONVÉD-MFA II. - SÁRVÁR FC


bottom of page