top of page
Keresés

A hétvégén újra nekirugaszkodunk


Szombaton nagy túra várt a csapatunkra, hiszen a 4. helyezett Kaposvár otthonába látogattunk. A vendéglátóink 14 győzelem mellett 4 döntetlent és 7 vereséget tudtak felmutatni, a gólarányuk 45:21, ami azt mutatta, hogy ugyan nem rendelkeznek kiemelkedően jó támadósorral, de ez az egység a második legkevesebb gólt engedélyező védelemmel kombinálva rendkívül veszélyes csapattá teszi a Rákóczit. A Kaposvár tavasszal a Veszprém, az Érd és a Csorna ellen szenvedett vereséget, de hazai pályán az egész szezont tekintve is csak az Érd és az Ajka tudta legyőzni őket. Vesztesen tért haza csapatunk, így sokadik vereségünk után kiemelkedően fontos lenne, hogy a hétvégi Andráshida elleni mérkőzésen egy emberként szurkoljunk értük a Hévízi úti pályánkon.

Tóth András vezetőedző véleménye a mérkőzésről:

"A kisebb hullámvölgy, most már mély gödörnek bizonyul, de az ujjaink még a peremen vannak!!! Innen kell most felkapaszkodnunk és visszamásznunk a méltó helyünkre. Most is büszke vagyok a játékosaimra, mert napról napra mindent megtesznek azért, hogy a csapat sikeres legyen és én hiszek az elvégzett munkában. A hétvégén újra nekirugaszkodunk!"



Ezzel a vereséggel továbbra is a 8. helyen áll csapatunk 39 ponttal.

A mérkőzés részletes adatlapja


28. forduló eredményei:

2017-04-22 17:00, KAPOSVÁR, KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA SPORTTELEP

3 - 0

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC - III. KER. TVE

2017-04-22 17:00, ÉRD, ÉRDI SPORTTELEP

2 - 1

ÉRDI VSE - VLS VESZPRÉM

2017-04-22 17:00, SÁRVÁR, SÁRVÁR FC SPORTTELEP

0 - 1

SÁRVÁR FC - KOMÁROM VSE

2017-04-22 17:00, AJKA, AJKAI VÁROSI SPORTCENTRUM

2 - 0

FC AJKA - CSORNAI SE

2017-04-23 11:00, GYŐR, GYIRMÓT FC STADION

2 - 1

GYIRMÓT FC GYŐR II. - DIÓSD

2017-04-23 17:00, ZALAEGERSZEG, ANDRÁSHIDA LSC SPORTTELEP

1 - 0

TARR ANDRÁSHIDA SC - BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

2017-04-23 17:00, BUDAPEST, CSEPEL STADION

1 - 0

CSEPEL FC - VIDEOTON FC II.

2017-04-23 18:00, GYŐR, GYŐRI ETO STADION

2 - 1

ETO FC GYŐR - PUSKÁS AKADÉMIA FC II.


bottom of page