top of page
Keresés

Fontos győzelem a Hódmezővásárhelyi SC ellen



Fotó: Bartha Péter

Nagyon nehezen kezdtünk a mérkőzést. HVSC csapata 4-1-re vezetett az első negyed végén. Talán ez annak is volt betudható, hogy mindenki a munka után rohant az uszodába és nem vagyunk hozzászokva a hétköznapi mérkőzésekhez. Szerencsére a második negyedre sikerült összeszedni magunkat. Kivédekeztük a támadásokat és elől is eredményesek voltunk. A félidőben 6-6 volt az eredmény, innentől kezdve próbáltuk a saját játékunkat ráerőltetni a HVSC csapatára, kisebb-nagyobb sikerrel. A harmadik negyedben már átvettük a vezetést és az utolsó negyedet már 4 gólos előnyben kezdtük.


A mérkőzés jegyzőkönyve itt.

Edző: Kisteleki Orsolya

Papp Tímea

Gazdag Erika 3 gól

Szabó Eszter

Kőhalmi Ilona Léna

Németh Anna

Tóth Violetta

Dávid Cila

Boros Júlia 2 gól

Ipacs Barbara

Kisteleki Orsolya 2 gól

Kis-Primász Ágnes 3 gól

Drávucz Rita 3 gól

Szentkereszti Gabriella

Kakas Krisztina

Nagyon fontos volt a győzelem számunkra, mert ezzel meg tudtuk tartani a vezető pozícióinkat a bajnokságban. Még két mérkőzés van hátra május 14-én. Megteszünk mindent azért, hogy a TVE csapat nyerje el idén a bajnoki címet. Köszönöm a lányoknak a ma estét! Ma is óriási élmény volt őket irányítani és velük együtt küzdeni, valamint szeretnénk megköszönni a BVLSZ leány 2002-es TVE csapatának a hangos szurkolást.


Fotó: Bartha Péter


bottom of page