
A Tatabánya kizárása miatt a csapatunk a múlt héten nem lépett pályára, így volt egy kis időnk rendezni a sorainkat és rákészülni a 2. helyezett Érd érkezésére. A vendégeink 21 győzelem mellett 2 döntetlent és 5 vereséget számlálnak, a gólarányuk 60:28, ez a második legtöbb lőtt és a harmadik legkevesebb kapott találat a mezőnyben. Az Érd egy kisebb holt térben helyezkedett el jelenleg, már ami a pontszámokat illeti, mert 7 ponttal vezet előttük a Győr, és 10 egységgel volt lemaradva mögöttük a Kaposvár. Az Érd az öt vereségéből hármat tavasszal szenvedett el, az Ajka, a Győr és a Csorna volt képes mindhárom pontot megtartani ellenük, de hogy nem legyőzhetetlen az egyébként nyilvánvalóan jó játékosokból álló ellenfelünk, azt már a mi csapatunk is bebizonyította ősszel. Nálunk Katona Máté az Andráshida ellen begyűjtötte az 5. sárga lapját, így ő nem léphetett pályára a találkozón.
Tóth András vezetőedző véleménye a mérkőzésről:
"Nehéz feldolgozni a sikertelenséget, hétről hétre készülni és aztán a mérkőzés után úgy kisétálni az öltözőből, hogy a második helyezett csapat nem játszott jobban, nem volt jobb nálad. Nagyon sajnáltam a játékosaimat, mert megtettek mindent a siker érdekében!!! Továbbra is bízom a bennük és abban, hogy képesek leszünk a bajnokság végére újra talpra állni!"


Ezzel a vereséggel a 9. helyen áll csapatunk 39 ponttal.
A mérkőzés részletes adatlapja

31. forduló eredményei:
2017-05-13 17:30, CSORNA, CSORNAI SE
2 - 0
CSORNAI SE - HÉVÍZ SK
2017-05-13 17:30, BUDAPEST, III. KER. TVE SPORTTELEP
0 - 1
III. KER. TVE - ÉRDI VSE
2017-05-13 17:30, KOMÁROM, KOMÁROM MOLAJI SPORTTELEP
0 - 1
KOMÁROM VSE - TARR ANDRÁSHIDA SC
2017-05-13 17:30, DIÓSD, DIÓSDI TC SPORTTELEP
0 - 2
DIÓSD - CSEPEL FC
2017-05-13 17:30, AJKA, AJKAI VÁROSI SPORTCENTRUM
1 - 4
FC AJKA - SÁRVÁR FC
2017-05-14 11:00, GYŐR, GYIRMÓT FC STADION
0 - 2
GYIRMÓT FC GYŐR II. - ETO FC GYŐR
2017-05-14 13:00, FELCSÚT, PUSKÁS AKADÉMIA PANCHO ARÉNA
0 - 2
PUSKÁS AKADÉMIA FC II. - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
2017-05-14 17:30, BUDAPEST, BOZSIK STADION
7 - 1
BUDAPEST HONVÉD-MFA II. - VLS VESZPRÉM