A Hévíz elleni NBIII-as bajnoki mérkőzésen 16 évesen, csereként bemutatkozhatott saját nevelésű U17-es játékosunk, Papp Milán. A lelátón a szurkolóink egy emberként szorítottak Milánért és a mérkőzés végéig folyamatosan buzdították, dicsérték és tapsolták őt.

Milán régóta az egyesületünk sportolója. Az elmúlt 6 évben, nem kevesebb, mint 197 mérkőzésen lépett pályára a Kerület színeiben és 173 gólt rúgott. Az idei szezonban 11 alkalommal ülhetett az NBIII-as csapatunk kispadjára.

Papp Milánnal beszélgettünk a mérkőzés után:

1. Milyen érzés volt, amikor a bemelegítés alatt Filó Tamás pályaedző szólított és tudtad eljött a pillanat, becserélnek?

- Fuuu! Erre vártam már kiskorom óta, hogy a felnőtt csapatban tudjak játszani és amikor Filó Tamás a nevemet mondta, akkor nagyon izgultam és azt gondoltam magamban, hogy itt az alkalom, hogy bebizonyítsam, mit tudok.

2. Tóth András vezetőedző pályára lépésed előtt elmondta mit kér tőled? Sikerült teljesítened?

- Tóth András azt kérte tőlem, hogy nyugodtan és bátran játsszak a pályán és azt csináljam, amit tudok. Szerintem sikerült is teljesítenem, amit kért.

3. Gyakorlatilag felrobbant minden megmozdulásodnál a lelátó. Érzékelted ezt Te is a pályán?

- Kizártam a külső tényezőket és próbáltam a játékomra figyelni, de persze halottam, ahogy nekem drukkolnak a szurkolók és felemelő érzés volt, amikor felállva a nevemet ordibálták és biztattak, amikor a pályára léptem.

4. Sokszor ültél már a padon a felnőtt keret NBIII-as mérkőzésein, de feltételezem most más érzés volt a mérkőzés végén a szurkolóknak megköszönni a támogatást. Hogy emlékszel erre vissza?

- Igen, igen! Nagyon jó érzés volt és az, hogy valaki csak én miattam jött ki, hogy megnézzen és szurkoljon nekem, ez egyszerűen megható érzés volt számomra. Amikor beálltam és mindenki felállva tapsolt és a nevemet ordibálta, erőt adott nekem, hogy megmutassam, mit tudok. Ez volt az álmom, hogy a felnőtt csapatnál játsszak és ez teljesült. Felemelő érzés volt.

5. Kinek/kiknek köszönnéd meg, hogy eljutottál idáig?

- Először is a családomnak, hogy támogatták a karrieremet és végig mellettem voltak. Mészöly Kálmánnak, aki egy pufi, ügyetlen gyerekből, belőlem, játékost csinált. Emlékszem, hogy bójáról sem tudtam kapura lőni, se passzolni, se ívelni és mindig kint maradt velem gyakorolni edzés előtt vagy után, amíg nem ment. Köszönöm neki, hogy segített idáig eljutni. A többi edzőmnek is köszönöm, akik mindig mutattak valami újat és mindenben segítettek. Tóth Andrásnak is köszönöm, hogy mindig bízott bennem, mindig biztatott és lehetőséget adott nekem a felnőttben, hogy megmutathassam, mit tudok.

Köszönöm nekik, hogy idáig eljuthattam!