Keresés

Bozsik torna U10-11



U11-es csapatunk 2017.05.28-án, vasárnap délelőtt ismételten Bozsik Tornán vett részt. Ezúttal a Hidegkút SC által szervezett tornán szerepeltünk. A reggel 9 órakor kezdődő tornán öt mérkőzésen léptünk pályára. Összességében elégedettek lehetünk a srácok teljesítményével, hiszen egy vereség és egy döntetlen mellett három mérkőzésen is győztesen hagyhattuk el a pályát. Minden mérkőzésünkről elmondható, hogy a mi akaratunk érvényesült. Többet birtokoltuk a labdát, több támadást sikerült vezetnünk és befejeznünk, mint aktuális ellenfelünknek. Voltak szemre is tetszetős egyéni megoldások, cselek, lövések illetve olyan támadásvezetések, amelyeket a mágnes táblán sem lehetett volna jobban megkomponálni. A rengeteg pozitívum mellet akadtak azért negatívumok is. Talán a legnagyobb hibánk ezen a napon a türelmetlenség és kapkodás voltak. Ebből kifolyólag sok eladott labdánk volt, főként a saját térfelünkön, ezek a hibák plusz energia befektetést, plusz futást, plusz párharcokat és küzdelmet igényeltek, hogy visszaszerezzük a labdát vagy, hogy ne kapjunk gólt. A hozzáállás ismételten megfelelő volt, nagyon jó mentalitással, szívvel-lélekkel játszottak a gyerekek a mérkőzéseken. Minden játékosomnak jár az elismerés és a gratuláció!



Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obuda_címer.webp
market_fehér.webp
óduda_sport.webp