top of page
Keresés

A mérkőzés legjobb HAZAI játékosa kiegészítő tájékoztatás



Tisztelt Szurkolóink!

Új kezdeményezésünkkel kapcsolatban szeretnénk bővebb tájékoztatást nyújtani, mely a mérkőzés legjobb hazai játékosának extra motivációjára irányul. Köszönjük a visszajelzéseket, számunkra minden szurkolói vélemény építő jelleggel bír. Továbbra is szívesen fogadjuk az objektív véleménynyilvánítást, ami segítheti az Egyesületünk mindennapi működését.

A kezdeményezés megvalósítását megelőzően több egyeztetés történt, ahol képviseltette magát az Egyesület vezetése és a szakmai stáb, amelyeken megvizsgáltuk többek között az időközben szurkolóink által is javasolt gondolatokat.

Mindenekelőtt szeretnénk egyértelműsíteni, hogy a szurkolói részvétel abszolút önkéntes. Természetesen nem kívánunk senkit plusz kiadásokkal terhelni. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert az extra motiváció csak egy lehetőség, amivel a hazai mérkőzéseken élni lehet, de semmiképpen sem kötelező.

Az egyeztetéseink során mérlegeltük, majd elvetettük az ötletet, hogy szurkolóink szavazataival döntsünk a legjobb hazai játékosról.

Álláspontunk alapján nem igazságos megoldás, hogy a versenyben hátrányosan induljanak olyan játékosok, akik most érkeztek a csapathoz, mindeddig kevés játéklehetőséget kaptak, vagy akik még nem tudtak kapcsolatot kialakítani a közönséggel. Ezen okból kifolyólag helyeztük szakmai alapokra a jutalom odaítélését.

Maximálisan megbízunk a stáb szakmai tapasztalatában. Ők azok, akik minden nap látják a játékosok befektetett munkáját, a mérkőzésen a csapatteljesítményhez és nem utolsósorban önmagukhoz képest nyújtott szereplésüket.

A szakmai stábnak nem lehet érdeke olyan döntéseket hozni, amely széthúzáshoz vezethet a csapaton belül. Ez egyértelmű és minden kétséget kizáróan elfogadandó.

Az új kezdeményezés egy extra motiváció a hazai mérkőzéseken játékosaink számára, számolva azzal is, hogy egy vereség esetén akár üresek is maradhatnak a perselyek.

A kezdeményezés tapasztalatainak leszűréséhez további időre van szükség, és amennyiben indokolt lesz, akkor természetesen változtatni fogunk azon.

Az Egyesület szakmai és ügyviteli vezetésébe vettet bizalmukat továbbra is köszönjük, mindannyian azért dolgozunk, hogy a III. kerületi TVE a korábban elkezdett fejlődés útján töretlenül haladni tudjon.


bottom of page