NB III. Nyugati csoport 3. forduló 2017. 08.26.
III. KERÜLETI TVE - PÁPAI PERUTZ FC 3 – 2 (2-0)
Hivatalos nézőszám: 265
Tóth András véleménye a mérkőzésről: "Az első húsz perc játéka alapján egészen a kiállításig azt mondanám, hogy jól és eredményesen futballoztunk az ellenfelünknek nem sok lehetősége adódott. A kiállítás kicsit megzavart minket, a középpályán nem voltunk hatékonyak a labdaszerzésben, ami problémát okozott a védekezésünkben. A félidőben rendeztük a sorainkat, és a második játékrészben a játékosaim mindent megtettek azért, hogy ne csússzon ki a kezünkből a győzelem. Óriási dicséret illeti a játékosokat, mert hatvan percen keresztül emberhátrányban, ilyen időjárási körülmények között játszani, nem egyszerű feladat."

A mérkőzés legjobb HAZAI játékosa: MADARÁSZ ÁDÁM
Tóth András értékelése:
"A mérkőzés legjobbja nagy fejtörést okozott, mert két játékos is érdemes erre a címre. Hamar Ádám két gólja magáért beszél, de Madarász Ádám remek, szinte hiba nélküli játéka is megérdemelné a címet. A szakmai stáb döntése alapján Madarász Ádám a mérkőzés legjobbja."
A mérkőzés végéig 26.670 Ft gyűlt össze. Gratulálunk Madi!