Keresés

Legjobb HAZAI játékos


NB III. Nyugati csoport 5. forduló 2017.09.10.

III. KERÜLETI TVE - PUSKÁS AKADÉMIA II. 0 – 5 (0-3)

Hivatalos nézőszám: 408

Tóth András véleménye a mérkőzésről: "Mérhetetlenül csalódott vagyok, természetesen az eredmény, de legfőképp a borzasztó játék miatt. Talán nem is emlékszem hasonló mérkőzésre, ahol ennyire alárendelt szerepet játszottunk volna. Ezen a napon gyakorlatilag a játék minden elemében felülmúltak minket, aminek a következménye a csúfos vereség lett. Természetesen ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy mit rontott el a héten, és a felelősség az enyém, de remélem a játékosaim is magukba néznek egy picit, hogy mit kellett volna másképp csinálniuk. A mérkőzés után gyorsan átbeszéltük a történteket, majd arra kértem a játékosaimat, hogy próbáljanak a következő feladatra koncentrálni. Biztos vagyok benne, hogy a héten rendezzük a sorainkat, és a régi arcunkat mutatjuk meg Fehérváron."


A mérkőzés legjobb HAZAI játékosa: DOMOKOS BÁLINT

Tóth András értékelése: "Doma az első perctől az utolsóig, megalkuvás nélkül, erőn felül teljesített. Ez a hozzáállás emelte őt a többiek fölé!"

A mérkőzés végéig 25.125 Ft gyűlt össze. Gratulálunk Doma!


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp