Keresés

Utánpótlás eredmények és értékelők U15



U15 MLSZ II.o. Közép A 2. forduló

Budai Fc Tabáni Spartacus – III. Kerületi TVE

9 - 3

2017.09.10. 11:00

A második fordulóban a Tabán vendégeként léptünk pályára a Kánai úton található Sport11 sportközpont műfüvén. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen egy fizikálisan erős és jól felkészített ellenféllel találkoztunk. A mérkőzést jól kezdte csapatunk, a fegyelmezett és zárt védekezésből megszerzett labdákból képesek voltunk kombinatív játékkal támadásokat építeni, ugyanakkor ellenfelünk is rendre veszélyeztette kapunkat. Mindkét oldalon több helyzet, lehetőség is kialakult, ezek egyikéből végül ellenfelünk szerzett vezetést, a félidőben ezzel az egy gólos hátránnyal fordultunk.

A második félidő elején ellenfelünk megszerezte második gólját, erre szinte rögtön képesek voltunk válaszolni, így 2-1-es állásnál meccsben voltunk az egyenlítő gól megszerzéséért. Ezt követte számunkra a hidegzuhany, hiszen sorozatos egyéni és csapatszintű hibáinkból a hazai csapat tíz perc alatt négy góllal növelte előnyét, és ezzel el is döntötte a mérkőzés sorsát. A továbbiakban sor került még gólváltásokra, a végeredmény így egy gólzáporos mérkőzésen 9-3 arányú, fölényes hazai győzelem.

A mérkőzés képe alapján nem volt várható ilyen arányú vereség, azonban számunkra mindenképpen intő jel, hogy a koncentrációt és a fegyelmezettséget a mérkőzés egészében fenn kell tartanunk ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. A mérkőzés 55. percéig nyújtott teljesítményért mindenképpen dicséret illeti a csapatot, ugyanakkor a fennmaradó időben mutatott játékot semmilyen körülmények között nem engedhetjük meg magunknak. A hibákat elemeznünk és javítanunk a következő hét végéig van lehetőségünk, amikor is az Újpest korosztályos együttesét fogadjuk hazai pályán.


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp