Keresés

NB III. Nyugati csoport 9. forduló beharangozó



A balul sikerült pasaréti kirándulás után a hétvégén az egy hellyel és egy ponttal mögöttünk álló Ajka lesz a vendégünk. Az Ajka egy mérkőzéssel kevesebbet játszott nálunk, 3 győzelem mellett 3 döntetlent és 2 vereséget könyvelhettek el eddig, a gólarányuk pedig 14:11. A vendégeink a három győzelmükből kettőt még rögtön az év elején, a Csorna és a Pápa ellen szerezték, ezen a két csapaton kívül eddig a Pénzügyőrt tudták két vállra fektetni. Megoldhatatlan feladatot a Videoton II. és az Érd jelentett nekik, míg a Veszprém és a Puskás Akadémia ellen került sor pontosztozkodásra. Az Ajka kerete alaposan kicserélődött a nyáron, 15 játékos távozott a tavalyi bajnokságban a 4. helyen végző csapattól, de érkezett is a helyükre 13 új ember. Kiélezett összecsapásra lehet tehát számítani a vasárnap 15 órakor kezdődő mérkőzésen, hiszen a kiegyensúlyozott mezőny miatt a győztes akár az élmezőny környékén, míg a vesztes a kiesőzóna közelében is találhatja magát. Jegyek elővételben már kaphatók a székház recepcióján minden nap reggel 8 órától este 20 óráig. Szombaton pedig 15:00-ig a mérkőzés kezdetéig. Utánpótlás játékosaink saját részükre igényelhetnek ingyenes belépőket a megszokott módon.



Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp