Keresés

Utánpótlás eredmények és értékelők U14



III. kerületi TVE - Dunakanyar SE-Szentendre

2017.11.04. 12:00

2:2

Kezdő: Badacsonyi-Borbély, Bognár, Nagy, Bak- Hold, Zimmermann, Zsigmond- Orosházi, Galgóczi, Szogolovszkij

Cserék: Fábián, Hudák, Kristál, Sömjén, Goodwill, Meinhardt

Az elmúlt hétvégén U14-es csapatunk a Dunakanyart fogadta. A mérkőzés előtt már számítani lehetett rá, hogy egy szoros mérkőzés fog keletkezni a találkozóból. A tavalyi évben többször is játszottunk edzőmérkőzést az ellenféllel és mindig nagyon szoros és jó mérkőzéseket játszottunk. Az elmúlt találkozó is hasonlóképen sikerült. Az első félidő jobban sikerült a Dunakanyarnak, többször sikerült szép támadást vezetni ellenfelünknek, amiből sikerült betalálniuk először akcióból, majd egy büntetőből. A fiúk nagyon álmosan játszottak, tették a dolgukat, de semmi pluszt nem láttam bennük. A második félidőre sikerült összeszedni magukat. Sokkal több és veszélyesebb támadást vezettünk, hátul pedig stabilabban védekeztünk. Így sikerült szépíteni, majd ledolgozni a hátrányt. A pontszerzés ellenére nem voltam felhőtlenül boldog, mert az elmúlt mérkőzések közül a játék most ment a legrosszabbul. Ennek ellenére persze örülünk a megérdemelt pontszerzésnek.


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obuda_címer.webp
market_fehér.webp
óduda_sport.webp