
A következő ellenfelünk a tabellán a 8. helyet elfoglaló Videoton II csapata lesz. A fehérváriak keretében a Puskás Akadémiához hasonlóan nem történt nagy mozgás, mindössze egyetlen játékos távozott a csapattól. A Videoton tavasszal csupán két meccset tudott lejátszani a négyből, a Gyirmótot hazai pályán megverték 2:0-ra, de az Ajkától szintén hazai pályán súlyos, 4:0-ás vereséget szenvedtek. Összességében tehát a mérlegük 9 győzelem, 1 döntetlen és 7 vereség, a gólarányuk 29:26. Nálunk az eltiltása után visszatérhet a csapatba Szilágyi Máté. Annak ellenére, hogy az előző hétvégén a játékvezető 7 sárga lapot osztott ki a játékosainknak, nem lesz eltiltott ezen a mérkőzésen. Nagyon jó formában van a csapatunk, hiszen az összes tavaszi meccsünket megnyertük eddig, így reméljük, hogy folytatni tudjuk ezt a remek sorozatot a vasárnap 16 órakor kezdődő mérkőzésen.