
LABDARÚGÁS
FELNŐTT NB III. 27. május 12., szombat CSEPEL FC - III. KERÜLETI TVE 2-3
Edzői értékelés (Tóth András):
Jól kezdtünk, jókor rúgtuk a gólokat, a félidő végéig megnyugtató előnyt szereztünk. A második félidő viszont borzasztóra sikeredett, keveset tudtuk birtokolni a labdát, ennek ellenére megvoltak a helyzeteink. Ismét emberhátrányba kerültünk, de sikerült megnyernünk a mérkőzést, ami a legfontosabb! U19 MLSZ 23. május 11., péntek III. KERÜLETI TVE 1908 SZAC 1-1
Edzői értékelés (Lilik József):
Gyorsabban, erőszakosabban, pontosabban játszó ellenféllel szemben, mi, nem tudtuk kihozni a labdát, lehetőségeink nem voltak, mert pontatlanok voltunk. Kevés volt a jó ütemű elmozgás, főleg az első félidőben. A második félidőben a cserék és jobbak voltak, rendszert váltottunk (4-4-2), Kaptunk egy elkerülhető gólt, utána felpörgött a csapat, szép támadásokat vezettünk, amiből egyenlítettünk és nagyobb odafigyeléssel akár a győztes gólt is megszerezhettük volna. A második félidő alapján a döntetlen igazságos. Sajnos több gyenge teljesítmény befolyásolta a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak, mert győzni akartak. U17 MLSZ 23. május 12., szombat III. KERÜLETI TVE - 1908 SZAC 2-0
Edzői értékelés (Sólyom Ferenc):
Szívüket-lelküket kitették a gyerekek ezen a mérkőzésen, ahol az önbizalmuk miatt kellett ez a győzelem! Rengeteg helyzet volt mind a két kapu előtt és nekünk sikerült kettőt kihasználnunk. U19 BLSZ 6. május 10., csütörtök TFSE - HEGYVIDÉK - III. KERÜLETI TVE 2-2
Edzői értékelés (Sólyom Ferenc):
Jó iramú mérkőzésen nyerési lehetőséget engedtünk ki a kezünkből. U15 MLSZ 23. május 13., vasárnap DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE - III. KERÜLETI TVE 1-6
Edzői értékelés (Szilvási László):
A heti munkában igyekeztünk felhasználni az előző mérkőzések tapasztalatait, videóelemzéssel, közös teljesítményértékeléssel, és természetesen a pályán, az edzéseken javítottuk a hibákat, illetve kaptak új impulzusokat a játékosok. A mérkőzésen aztán nyugodtan mondhatom, hogy ami az elmúlt hetekben hiányzott, vagy nem sikerült, most maximálisan megvalósult. Rengeteg jó egyéni teljesítménnyel, tudatos játékkal, motivált hozzáállással, maximálishoz közelítő teljesítménnyel arattunk egy értékes győzelmet. A sok jó teljesítmény közül a mesterhármast jegyző Horváth Pétert emelném ki, de az egész csapatot elismerés illeti, hiszen a csapat minden tagja hozzá tudott tenni a sikerhez, ki góllal, ki gólpasszokkal (vagy akár mindkettővel), ki pedig a fegyelmezett mezőnymunkájával és posztfeladatainak ellátásával. Célunk, hogy ezt a jellegű teljesítményt továbbra is fent tudjuk tartani a következő mérkőzésre, mindeközben természetesen felhasználva az eddig tapasztaltakat, fejlődjünk és tovább csiszoljuk a csapat játékát. U14 MLSZ 23. május 13., vasárnap DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE - III. KERÜLETI TVE 2-1
Edzői értékelés (Hámori György):
Az első félidőben tapasztalt rendezett és fegyelmezett játék, eredményes is volt. A második félidőben nem tudtuk kezelni a bírók tévedéseit és be is sárgultunk. Kettő gólt kaptunk furcsa körülmények között, elveszítettük a játékot, a rendet és a mérkőzést is. A fejlődés érdekében több figyelem kell és jobb döntések. Nagyobb csapatszellem kell, és ez önkritika. U13 MLSZ 24. május 12., szombat III. KERÜLETI TVE - MONORI SE 0-0 U12 MLSZ 24. május 12., szombat III. KERÜLETI TVE - MONORI SE 1-3
Edzői értékelés (Szilágyi László):
Csapatunk a 24. fordulóban a 9. helyezett Gyöngyös csapatát fogadta. Az első félidő a szokásos forgatókönyv alapján alakult. Álmosan kezdtünk és 2 gólos hátrányba kerültünk, amiben sajnos most a bírói hármasnak is nagy szerepe volt. Vendég részről les gól, hazai részről les gyanánt érvénytelenített. A második félidőben ismét egy ‘másik’ hazai csapat lépett pályára, igaz a második félidőre is maradt egy meg nem adott hazai gól, félpályáról a kapusra vezetett labda és sajnos még az üres kapuba sem sikerült betalálni 2 méterről. Az ellenfél természetesen a szokásos előrevágott labda után 4 ‘helyzetből’ 3-at értékesítve, megnyerte a mérkőzést 3-1 re.