Keresés

Eredmények és értékelők



LABDARÚGÁS

FELNŐTT NB III. 28. május 19., szombat III. KERÜLETI TVE - TARR ANDRÁSHIDA SC 0-1

Edzői értékelés (Tóth András):

Aki olvassa az értékelőket, az pontosan tudja, hogy nagyon ritka esetben kritizálom a csapatomat nyilvánosan, de úgy érzem most meg kell tennem. Rengeteget rágódunk a kollégáimmal, hogy mit rontottunk el a héten mi edzők, de nem vagyok abban biztos, hogy a játékosok is megteszik ezt ugyanúgy, pedig, ha valamikor, akkor most magukba kell nézniük, mert a játék, különösen a második félidőben, köszönő viszonyban sem volt azzal, amit kértünk a játékosoktól!!! Félreértés ne essék, nem szeretnénk magunkról a felelősséget ledobni, de nagyon szeretném, hogy a játékosaim vállalják a felelősséget, nemcsak akkor, ha győzelem, vagy jó eredmény van, hanem akkor is, amikor esetleg sikertelen hétvégén vagyunk túl! Őszintén szólva picit csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy nem csak engem doppingolt, hogy odaérhettünk volna a harmadik helyre. U19 MLSZ 24. május 19., szombat MONORI SE - III. KERÜLETI TVE 2-1

Edzői értékelés (Lilik József):

Kontrajátékra építkeztünk, a tengely levédekezése után a körívnél kezdtük a letámadást, majd labdaszerzés esetén, szélső játékos beindulása, megjátszása volt a cél. Labdakihozatalt nagyobb százalékban jól oldottuk meg, de a labdaszerzésünk gyenge volt, így nagy nyomás nehezedett a védelemre. Rendszert váltogattuk (4-4-2), próbáltunk létszám fölényt kialakítani a középpályán, hogy jobban tudjunk labdát szerezni, már az ellenfél térfelén letámadtuk őket. Akartunk, de az ellenfél jobban akarta a sikert, agresszívebb, gyorsabb volt, gólra törően játszott.

U19 BLSZ 7. május 20., vasárnap SZENT ISTVÁN SE - OTP BANK - III. KERÜLETI TVE 0-13

Edzői értékelés (Sólyom Ferenc):

Mérges vagyok a rengeteg helyzet elszórakozása miatt, de örülök Diamant felszabadult, gólerős játékának.

U15 MLSZ 24. május 19., szombat III. KERÜLETI TVE - MONORI SE 7-0

Edzői értékelés (Szilvási László):

Az előző hétvégi győzelem után motiváltan és sikerre éhesen vártuk következő ellenfelünket. Sikerült hasonló teljesítményt nyújtanunk, gyakorlatilag a mérkőzés egészét kontrollálni tudtuk, felszabadult, sok szép megoldást felvonultató játékkal arattunk magabiztos győzelmet. A pályára lépő játékosoknak elismerésem a magabiztos, fegyelmezett, tudatos játékért! U14 MLSZ 24. május 19., szombat III. KERÜLETI TVE - MONORI SE 2-0 U13 MLSZ 25. május 18., péntek FC HATVAN - III. KERÜLETI TVE 1-7

U12 MLSZ 25. május 18., péntek FC HATVAN - III. KERÜLETI TVE 2-6

Edzői értékelés (Szilágyi László):

Természetesen a ‘jó’ szokásunkhoz híven, álmosan, lassan, körülményesen kezdtünk, amivel sikerült engem és a mérkőzésre szép számmal ellátogató szülőket megrémiszteni. Szerencsére ez most csak 8-10 percig tartott és onnantól sikerült ötletesen, bátran, lendületesen és közönséget szó szerint szórakoztatva játszani. Szép labdakihozatalok, a szélre gyorsan kijuttatott labdák, az ellenfél védelme mögé kerülések, de ha ez nem ment, türelmesen a labdát megbecsülve szárnyváltásokkal építkeztünk. Az ellenfél oldaláról egy kihagyott büntető, ami ismét egy kicsit felpaprikázta a srácokat és sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Összességében megérdemelten 6-2-re megnyertük a mérkőzést és ezzel a Hatvan csapatát magunk mögé utasítva elkerültünk sz utolsó helyről. A mutatott játékért pedig gratuláció jár a srácoknak.

VÍZILABDA

LEÁNY 2003 BVLSZ 2003 12. május 19., szombat III. KERÜLETI TVE - OÁZIS SC 4-9 NŐI OB I./B RÁJÁTSZÁS Rájátszás elődöntő május 19., szombat III. KERÜLETI TVE - ASI DSE 8-5

NŐI OB I./B RÁJÁTSZÁS Rájátszás döntő május 20., vasárnap III. KERÜLETI TVE - BVSC-ZUGLÓ 17-18


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obuda_címer.webp
market_fehér.webp
óduda_sport.webp