top of page
Keresés

NB III. Nyugati csoport 30. forduló beharangozó



Az idei bajnokság utolsó mérkőzésére készülhetünk, de ezúttal a Vác mérkőzése miatt nem hétvégén, hanem pénteken látogat a Hévízi útra a 7. helyen álló BKV Előre csapata. Az ősszel 1:1-es döntetlen született a két csapat összecsapásán, az ellenfelünk kerete pedig csupán kis mértékben változott azóta. A BKV tavasszal kicsit jobban szerepel mint ősszel, a mérlegük 13 győzelem, 5 döntetlen és 11 vereség, ebből 7 győzelem és 3 döntetlen született tavasszal. A pontjaik nagy részét hazai pályán szerezték, az előző fordulóban például 3:1-re legyőzték az Ajka csapatát, ellenben idegenben 1:1-re futotta a Pénzügyőr ellen, előtte Fehérváron és Érden vereséget szenvedtek. Nálunk visszatérhet a pályára az eltiltását letöltő Herczeg, akinek a játékára szükség is lehet, ugyanis csak győzelem esetén van esélyünk a 4. helyet elérni, egy vereséggel ugyanakkor könnyen visszacsúszhatunk a 6. helyre. Lesz tehát tétje az összecsapásnak, ezért a 06.01. pénteki, 17:30-as, kissé szokatlan kezdés ellenére is reméljük, hogy sokan szurkolnak majd a csapatnak az idei utolsó mérkőzésünkön.

A mérkőzés szünetében kisorsolunk szurkolóink között, egy darab bérletet a 2018-2019-es NBIII-as bajnoki szezonra, a honlapunkon, illetve a facebook oldalunkon meghirdetett játékunkra jelentkezők között. Részletek nemsokára.


bottom of page