Keresés

NB III. Nyugati csoport 4. forduló beharangozó



Az előző fordulóban meglehetősen balul sikerült a találkozásunk a csoport egyik újoncával, most pedig egy másik, frissen felkerült csapathoz látogatunk, a hétvégi ellenfelünk ugyanis a jelenleg a 12. helyet elfoglaló Sárvár csapata lesz. A vendéglátóink meglehetősen magabiztosan utasították maguk mögé a teljes mezőnyt a Vas megyei bajnokságban, 17 pont előnnyel és 110-es gólkülönbséggel zárták az évet. Ennek ellenére a csapat keretében történtek változások a nyáron, 8 játékost igazoltak, valamint két fiatal felkerült az U19-ből a felnőtt keretbe, és összesen ugyanennyi, tehát 10 játékos távozott a klubtól.

A Sárvár két döntetlennel kezdte az idényt, a BKV Előre és az Andráshida ellen osztozkodtak a pontokon, míg a Ménfőcsanak túl nagy falatnak bizonyult a számukra, ott 2:1-es vereséget szenvedtek. Ami a mi csapatunkat illeti, a Nagykanizsa elleni mérkőzésen Hámori Ákos, Szalai Vilmos és Sóron Tibor is a kiállítás sorsára jutott, de Hámori Ákost felmentette az MLSZ fegyelmi bizottsága, így Szalai és Sóron azok, akik biztosan nem lesznek ott a pályán a szombaton 17 órakor kezdődő találkozón.