Keresés

U10-11 KÖLYÖKLIGA beszámoló 4. forduló



Lejátszotta a negyedik forduló mérkőzéseit a 2008-2009 csapat a Kölyökligában és ezzel befejeződött az őszi program. A 2008-ok az alsóházban a 2009-es pedig a felsőházban folytathatják a küzdelmeket tavasszal.

Az U11 korosztály két vereséget szenvedett. Az első mérkőzésen a Vác csapatával játszottunk, az ellenfelünk több helyzetet alakított ki nálunk. A második félidőben már túl sokszor adtuk el a labdát, és több gól könnyen elkerülhető lett volna. A vereség ellenére a Vác csapata sokáig nem tudta dominálni a mérkőzést, pedig az egyik legjobb csapattal játszottunk.

A második mérkőzés a Dalnoki csapata ellen következett. Az első mérkőzéshez képest, mintha egy teljesen más csapat lett volna, teljesen szétestünk ellenfelünk megérdemelten nyert 6-0-ra.

TVE 2008 - VÁC 2 - 4 Gólszerzők: Szpodnyi Zsolt, Nagy Dani TVE 2008 - Dalnoki Akadémia 0 - 6

Játékosok: Páling Ádám, Siklódi Botond, Ujvári Áron, Hedl Márk (K), Nagy Dani, Csatári Barnabás, Matus Kristóf, Alszegi Ákos, Millinger Ákos, Szpodnyi Zsolt, Al-Hussain Á

Az U10 korosztály pedig két győzelemmel folytatta a bajnokságot. Az első mérkőzésen nem lehetett panasz a csapatra, sok helyzetet alakítottunk ki, abból jó párat el is izgultunk, de sok tudatos gólt lőttünk. Ha kellett a kapust is kicseleztük, vagy elpasszoltuk a kapus mellett, illetve a két támadó lepasszolta egymásnak, ha úgy ítélte meg, hogy a másik támadó jobb helyzetben van. Ezen kívül a labdaszerzéseinket szeretném kiemelni nagyon sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén. A második mérkőzésen sajnos türelmetlenül játszottunk, nem tartottuk az megfelelő távolságot a csapatrészek között, így saját magunktól vettük el a lehetőségeket.

TVE 2009 - VÁC 10 - 4 Gólszerzők: Szántó Brendon 3, Bene Patrik 4, Puskás Gergő, Geszler Ádám, Darvas Barna TVE - Dalnoki Akadémia 5 - 3 Gólszerzők: Szántó Brendon, Báti Bálint 2, Geszler Ádám , öngól

Játékosok: Báti Bálint, Darvas Barna, Földes Márton, Szántó Brendon, Varga Bertalan (K), Puskás Gergő, Nagy Benedek, Bene Patrik, Papp Zsolt (K), Geszler Ádám, Timáry Szalay Ábel

Gratulálok mindkét korosztálynak eredményektől függetlenül, augusztushoz képest történt fejlődés!

Videós összefoglalók:

TVE - VÁC


TVE - DALNOKI



Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp