top of page
Keresés

NB III. Nyugati csoport 14. forduló beharangozó



Az idei utolsó hazai mérkőzésünkön a tabella éllovasát, az eddig még veretlen Ajka csapatát látjuk vendégül. Az Ajka már az előző bajnokságban is kiváló teljesítményt nyújtott, hiszen a 2. helyen végeztek, aztán a nyáron ezt a keretet öt futballistával tovább erősítették, ellenben három játékos távozott tőlük. A vendégeink mérlege 11 győzelem és 2 döntetlen, a gólarányuk 44:7. Azt felesleges kiemelni, hogy ez mennyire impozáns teljesítmény, nincs még egy olyan csapat az osztályban, aki 10 gól alatt kapott volna, és 28-nál több találatot jegyezne, csak egyedül az Ajka. Ilyen számok mellett érdekes lehet az, hogy kiknek sikerült mégis pontot csenni tőlük, ez a két csapat pedig a Puskás Akadémia egy ajkai 0:0-al, és a Vidi II. egy hazai 1:1-el. Ha mindezek mellé még megjegyezzük, hogy a góllövőlista első két helyén is ajkai játékosok állnak Nagy Mihály Krisztián és Oláh László Dávid személyében, akik eddig 13 és 12 gólt szereztek, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a bajnokság legerősebb csapata látogat hozzánk a vasárnap 13:30-kor kezdődő mérkőzésen, ahol nálunk már ismét pályára léphet Fazakas Géza is, aki letöltötte az egy meccses eltiltását a Dunaharaszti ellen. Reméljük, hogy sokan jönnek majd ki szurkolni erre a mérkőzésre, hiszen a csapatunkat idén utoljára láthatjuk a Hévízi úton szerepelni, ráadásul a bajnoki cím legfőbb várományosa ellen, így nagy szükség lehet a szurkolók támogatására a sikeres szerepléshez.

HAJRÁ KERÜLET!

Jegyinformációk:

A III. kerületi Torna és Vívó Egylet 2018/2019-es felnőtt labdarúgó bajnokság szezonjára vonatkozó mérkőzés jegyárak:

Felnőtt: 900 Ft Diák/Nyugdíjas: 400 Ft

A III. kerületi TVE 2018/2019-es labdarúgó bajnokság hazai mérkőzéseire a jegyek elővételben minden aktuális hét hétfőjétől a székház recepcióján 8-20 óra között megvásárolhatók.

Felhívjuk bérleteseink és kedvezményes jegyet vásárlók figyelmét, hogy a mérkőzéseken a jegyvásárlásnál és a beléptetésnél a kedvezmény igazolására alkalmas iratokat be kell mutatni. (Nyugdíjas igazolvány, diák igazolvány)



bottom of page