top of page
Keresés

Vízilabdás kiscsoportos képzés a III. Kerületi TVE utánpótlás csapatánál



Tavalyi évben egy hosszú korszak zárult le Kisteleki Dóra életében, ahol búcsúzott az első osztálytól, a profi karriertől. Viszont ahol egy kapu bezárul, máshol egy kinyílik. Levezetésként a III. kerületi TVE női OB I./B csapatához jött, ahol a vízilabdázás mellett, szeretett volna visszaadni valamit a sportnak, és így március óta egy egyedülálló képzést talált ki, ahol az utánpótlás korú gyerekeknek kis csoportokban vízilabdás technikai edzéseket tart hetente háromszor. Ő maga is minden alkalommal vízbe száll, és mind technikailag, mind lelkileg is készíti mérkőzésről mérkőzésre az utánpótlást.

Megkérdeztük Dórit, milyenek voltak az első edzések? "Fantasztikus érzés volt átadni azt a tudást, amit hosszú évek munkája alatt azzá tett, aki vagyok ma. Első héten ismerkedtünk a gyerekekkel, nem értették dmiért kell extra edzésre jönniük. Most már lassan le kell állítanom őket, hogy sok lesz. Fantasztikus érzés látni a változást, mind edzésen, mind pedig éles helyzetben a mérkőzéseken. Természetesen hosszú út vár még ránk, de bízom a legjobbakban."

Kisteleki Dóra vízilabda karrierje, melyre méltán lehet büszke:

• Vízilabda Világbajnokság: arany 2005, Montreal; bronz 2013, Barcelona

• Európa-bajnokság: ezüst 2003, Ljubljana; bronz 2008, Málaga; bronz 2014, Budapest

• Többszörös Magyar bajnok, Magyar kupa bajnok, illetve Olasz bajnok.

Díjak, elismerések:

• Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt (2004) • Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2008) • Junior Prima díj (2008)

A fantasztikus eredmények után, nem is lehetnének jobb kézben a TVE játékosok. Várjuk az újonnan csatlakozni vágyókat!

Hajrá Dóri! Hajrá Kerület!



bottom of page