top of page
Keresés

Beharangozó 21. forduló NBIII. Nyugati csoport



A második tavaszi hazai meccsünkön a tabella 14. helyét elfoglaló Vidi II. csapatát fogadjuk. Az ősszel Gyepes 93. percben szerzett góljával 3:2-re győztünk Fehérváron. Tavasszal a Vidi az eddigi négy meccséből a két hazain 1:1-es döntetlent játszott a Ménfőcsanak és a BKV Előre ellen, a két idegenbelin pedig kikapott, előbb Csepelen 1:0-ra, majd Andráshidán 3:1-re. Eddig egyébként 4 győzelem, 6 döntetlen és 10 vereség a mérlegük, ehhez 26:34-es gólkülönbség társul. A mi csapatunk ezzel szemben a tavasszal még veretlen, sőt, úgy tűnik hogy kezdenek formába lendülni Gál István tanítványai, miután az előző fordulóban talán kissé váratlanul 4:0-ra győztünk a közvetlen rivális Komárom otthonában. A gólokon a csapatba visszatérő Szalai és Rabatin osztozott testvériesen, így a két csapat helyet is cserélt a tabellán, ezért már a dobogó legalsó fokáról várhatjuk a vasárnap 15:30-kor kezdődő mérkőzést.

A következő hazai mérkőzésen újra lehetőség lesz szavazatokat leadni a legjobb játékosra, a megszokott helyekre ismét kihelyezésre kerülnek a gyűjtők (büfé és a lelátó felső kerengő részének közepén), amelybe papír alapon (a belépőjegyre írva, vagy a gyűjtőn elhelyezett szavazócédulán) a mérkőzés alatt be lehet helyezni a szavazatokat.

Ezúton kérjük szurkolóinkat, hogy éljenek a lehetőséggel és szavazzanak minél többen az általuk legjobbnak választott játékosra. Olyanra, aki teljesítményével valóban kiérdemelte a legjobb HAZAI játékos címet szurkolóinktól, valamint csak érvényes szavazatokat adjanak le. Köszönjük!

A szavazatok minden mérkőzést követően kerülnek megszámlálásra, amelynek eredménye a mérkőzést utáni napokban kerül nyilvánosságra az Egyesület honlapján és kommunikációs felületein.

Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!

Jegyinformációk:

A III. kerületi Torna és Vívó Egylet 2018/2019-es felnőtt labdarúgó bajnokság szezonjára vonatkozó mérkőzés jegyárak:

Felnőtt: 900 Ft Diák/Nyugdíjas: 400 Ft

A III. kerületi TVE 2018/2019-es labdarúgó bajnokság hazai mérkőzéseire a jegyek elővételben minden aktuális hét hétfőjétől a székház recepcióján 8-20 óra között megvásárolhatók.

Felhívjuk bérleteseink és kedvezményes jegyet vásárlók figyelmét, hogy a mérkőzéseken a jegyvásárlásnál és a beléptetésnél a kedvezmény igazolására alkalmas iratokat be kell mutatni. (Nyugdíjas igazolvány, diák igazolvány)



bottom of page