top of page
Keresés

A számok bűvöletében



Jeszenszky Ádám kapuját 360 perce nem tudják bevenni az ellenfelek, egy öngólt leszámítva, 2019-ben egyetlen csapat sem örülhetett ellenünk szerzett gólnak, és bízzunk benne, hogy a fehérváriak ellen tudjuk folytatni remek szériánkat, ami a második legjobb ebben a bajnokságban, ugyanis a 4. és a 11. forduló között egyenesen 8 egymást követő bajnokin nem találtak fogást rajtunk az éppen aktuális ellenfeleink.

A legutóbbi játéknapon, Rabatin Richárd és Szalai Vilmos duplájával 4-0 arányban nyertünk a Komárom vendégeként, zsinórban a második idegenbeli mérkőzésünkön nem kaptunk gólt, amire a 2014-2015-ös bajnokság, és, jól figyeljenek, 65, azaz 65 idegenbeli meccs óta nem volt példa. A komáromi fellépés előtt, a 2016-2017-es kiírásban győztünk utoljára 4-0-ra vendégségben, minő furcsaság, hétvégi ellenfelünk, a Mol Vidi II otthonában. A 4-0-ás győzelmünk idegenben ritkaságszámba megy, hiszen a legutóbbi meccset is beleértve, az elmúlt öt évben csak háromszor sikerült négyet rúgni és egyet sem kapni távol a Kalap utcától. ​


bottom of page