NB III. Nyugat csoport 27. forduló
THSE-SZABADKIKÖTŐ - III. KER. TVE 3 - 0 (1 - 0)
KEZDŐ
1 JESZENSZKY ÁDÁM - 10 NIKHÁZI MÁRK - 12 KASZAI GÁBOR - 13 RABATIN RICHÁRD - 14 HUSZTY DÁNIEL - 15 PETNEHÁZI MÁRK - 16 RADNÓ GERGELY - 17 BORVETŐ ÁRON - 18 KÜRTI ZSOLT - 20 PLESZKÁN TIBOR - 23 SORECZ SZABOLCS
CSERÉK 6 TAMÁSKA PÉTER - 7 HIDVÉGI SÁNDOR - 9 SZÁNTÓ DÁNIEL - 11 TAKÁCS PATRIK LÁSZLÓ - 19 RÁCZ RICHÁRD - 24 VARGA BENCE ATTILA - 41 KOVÁCS BALÁZS
Gál István edzői értékelése:
A mérkőzést nem az elvárásoknak és előre megbeszélteknek megfelelően kezdtük, és sajnos nem is úgy folytattuk. Sajnos be kell valljuk, hogy nem tudtuk a hiányzó alapembereinket pótolni (Gyepes, Szalai, Erdei, Fazakas). Rengeteg hibával játszottunk, de ennek ellenére nekünk is voltak lehetőségeink, amiket sajnos nem tudtunk gólra válltani. Az ellenfelünk az első félidőben bár tizenegyesből, de abszolút megérdemelten szerzett vezetést, és akár több góllal is vezethetett volna, ha nem tartja a jó teljesítményével Jeszenszky a csapatot a mérkőzésben. A második félidő elején kettős cserét hajtottam végre, ahol az NB3-ban bemutatkozó Tamáska Péter (saját nevelésű fiatal) és Takács Patrik jó teljesítménnyel próbálták csapatunk játékát picit felrázni, de sajnos immáron a tavaszi szezon folyamán nem először, fegyelmezetlenségért piros lapot kaptunk, ami megpecsételte a sorsunkat. Az ellenfelünk agresszív, jól szervezett csapat benyomását kelltette, aki ezen a mérkőzésen abszolút megérdemelten nyert, még ilyen arányban is. Köszönjük a mérkőzésre szép számmal kilátogató szurkolóinknak a biztatást!