Keresés

Évértékelő MLSZ U12



FOTÓ GALÉRIA

A 2018/2019-es szezon kezdetén nehéz munka elé néztünk. Nagy váltás következett be a korosztály életében, mivel kilépve a Bozsik versenyeztetésből, megkezdték a szereplést a bajnoki rendszerben. Az év elején sajnos a támadó szekcióból több meghatározó játékos is távozott, akik helyére nem sikerült megfelelő személyeket igazolnunk. A játékosok fejlődésének egyetlen útját láttam, csapatot építeni és biztos védekezésből kiindulva szövögetni támadásainkat.

Erre az vezérelvre fűztük fel az egész évet. A sok változás nehézségeket okozott, de szerencsére vevők voltak a játékosok arra a szemléletre, amivel úgy tűnt, elérhetőek azok a célok, amiket közösen megfogalmaztunk. Mint minden csapat életében, nálunk is megvoltak a hullámvölgyek, de igyekeztünk folyamatosan magas szintű munkát végezni. Az őszi szezonban a fejlődés ütemét megfelelőnek ítélem, folyamatos fejlődés látszott a játékosokon. A nagy áttörést tavaszra vártam, mivel úgy látszott az a kis áttörés megjöhet, ami a sikerhez és a dinamikus fejlődéshez szükséges.

A fejlődés dinamikája megfelelő volt tavasszal is, bár ez sajnos eredményességben nem nyilvánult meg. Ez picit az egyéni fejlődére rányomta a bélyegét, de sok beszélgetéssel és őszinte kommunikációval sikerült a srácok lelkét helyre rakni, és meglátták mik a hosszútávú céljaink. A csapat védekezése egyre sikeresebb lett, ez annak köszönhető, hogy egyénileg és csapatszinten is sikerült javulni. Támadásban sajnos nem léptünk annyit előre amennyit szerettem volna, de ezt erősen befolyásolta, hogy támadó felfogású játékosokból nem álltunk valami jól. Mentálisan sokat kell még fejlődnünk és az akarati tényezőkben is előre kell lépnünk. Messze még az út vége, de remélem mindenki eléri a saját maga által kitűzött célokat.


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp