Keresés

A hétvégén sok fiatalunk versenyzett

Az U11-es csapataink kiválóan szerepeltek a vasárnapi Sport XXI. pályaversenyen. A csapat nagy részének ez volt élete első atlétika pályaversenye, így most elsősorban az ismerkedés és a sikeres teljesítés volt a cél. Mindenki nagyon ügyesen és önmagához képest maximálisan teljesített, remek csapatmunka és nagyon jó hangulat volt.


TVE U11 "A" csapat 7. helyen, TVE U11 "B" csapat 12. helyen zárt.


Az év első csapatversenyén U13-as korosztályban egy nyolc fős csapattal képviseltette magát a III, kerületi TVE atlétika szakosztálya. Az első versenyszám a mindenki számára kötelező 8 x 50 váltóverseny volt. Ezt követően a 60 méteres gátfutás következett, amelyben a csapatból három ember állt rajthoz és ért el szép eredményeket 11,5 másodpercen belül, míg Jánosi Tündi külön is kiemelendő 10,7 másodperces eredménnyel mindössze 3 ponttal maradt el a maximálistól. A hármasugrás versenyszámában is számos magas pontszámot jelentő 6 méter feletti ugrás volt, de szintén kiemelendő Malomsoki Mira kerek 7 méteres eredménye, ami maximális pontszámot ért. Ezt követte a magasugrás és kislabdahajítás. Végül az 1600 méteres síkfutás következett. Ebben a gátat nem futó többi versenyző teljesítette futószámok terén kötelességét és hozta mindenki magához képest a legjobb formáját. Végül a nyolc fős gárda a 11 indulóból a 6. helyen végzett, aminek láthatóan a csapat minden tagja örült és megegyezett az előzetes edzői várakozásokkal is.


TVE U12 csapat 6. hely


XVI. Németh Miklós Gerelyhajító Verseny

Vác 2020-09-27

Boncz Ilona 2. hely 20,31 m

Minden versenyzőnek gratulálunk!

#tve1887 #obudaikekfeher #hajrakerulet #tveatletika #tveutanpotlas #masz

Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp