Keresés

A történet, a Mi ROSSINK!

A történeteknek az azt írók szempontjából számtalan kezdő időpontja lehet, így alább ennek a történetnek TVE szempontjából 2018. november 18. volt a kezdő időpontja. Ezen a napon jelent meg egy interjú Marco Rossival. Az interjút elolvasva kezdődött a MI ROSSINK története. Alább olvashatják a történet első levelének releváns részeit.



„Alább az interjú, részletei amelyek szerintem TVE szempontból mindenképp hasznosítható. Olvasva az interjút az alábbiak jutottak eszembe:

1. A kiemelt részek fontos elemei a munkánknak, így azok érdemesek arra, hogy foglalkozzunk velük, megpróbáljuk azokat megértetni sportolóinkkal, kollégáinkkal (talent program előadás, edzők részére előadás, stb...);

2. Egyeztessük milyen módon tudjuk meghívni Rossi urat egy előadásra.

….

Marco Rossi: Természetesnek tartom, hogy az embert kétségek gyötrik, ez szükséges is, hiszen ebből fakad a fejlődés iránti igény. Ha valaki azt hiszi magáról, hogy mindent ő tud a legjobban, sosem akar majd előrébb lépni….

HVG: Azt is kijelentette, hogy nem ad több esélyt annak, aki nem elég motivált.

M. R.: Tudom, hogy mindenki követhet el hibákat. Az is lehetséges, hogy a játékosok valamit nem értettek meg abból, amit kértem tőlük. De azt már a kezdetekkor világossá tettem számukra, hogy elfogadhatatlannak tartom, ha valaki nem elég motivált, amikor a nemzeti csapatban játszik. Én sosem tapasztalhattam meg, milyen érzés a hazámat képviselni a válogatottban, de hiszek abban, hogy annak, aki felhúzza a címeres mezt, vért kell izzadnia a pályán. Ezért a találkozó után megerősítettem: ez volt az utolsó alkalom, amikor eltűrtem ezt a hozzáállást, aki így viselkedik, azt azonnal kirakom a keretből.

HVG: Lehet egy edző demokratikus?

M. R.: Szerintem a felkészülés alatt annak kell lennie. Az én munkamódszerem az, hogy elmondom a csapatnak az elképzeléseimet, a kitalált stratégiát, aztán várom a javaslataikat. Kíváncsi vagyok az ötleteikre, mindenkit meghallgatok. Ezt is sokszor elmondom nekik: ha két egymást követő vasárnap játszunk, hétfőtől szombatig rendkívül demokratikus vagyok. A meccsnap más tészta, olyankor nincs demokrácia.

HVG: Mennyire engedi közel magához a játékosait?

M. R.: 54 éves vagyok, sokszor mondom nekik, hogy az apjuk lehetnék, hiszen több olyan focista van a válogatottban, aki fiatalabb a gyerekeimnél. Úgy érzem, mindegyikükkel jó a kapcsolatom. Azt hiszem, a titok az, hogy emberileg megtaláljuk a közös hangot. Úgy tapasztalom, hogy még azok is értékelnek emberileg és szakmailag, akiknek nem adok sok játéklehetőséget, pedig, ha valami, hát ez meg tudja mérgezni az edző és a játékos viszonyát.

HVG: Esterházy Péter írt könyvet írt a futballról, amelyben vázolta az olasz és a magyar labdarúgók közötti különbséget. Szerinte ez kulturális kérdés, egy olasz focista például sose csetlik-botlik, legföljebb a második félidőre elfárad. Hogy van ez ön szerint?

M. R.: Nem is szeretek általánosítani, és szerintem ez nem nemzetiség kérdése, némi különbséget azonban én is látok. Azt tapasztalom, hogy sok tehetséges, jó technikájú és képességű futballista van Magyarországon, akik azonban gyakran hamarabb megelégednek azzal, amit elértek, mint az olasz társaik. Persze Olaszországban sem hajt mindenki a végtelenségig azért, hogy fejlődjön, de itt ez sokkalta jellemzőbb. Fontos volna, és meg is próbáljuk megváltoztatni ezt a mentalitást, mert nem létezik, hogy csak évtizedekkel ezelőtt születtek magyar futballzsenik. Rá kell vennünk a fiatalokat, hogy profi mentalitással irányítsák a karrierjüket.

HVG: Mikor érzi majd, hogy a munkája sikeres?

M. R.: A siker fokmérője számomra a drukkerek visszajelzése. Hiszen a foci végeredményben az ő szórakoztatásukat szolgálja. Ha ők elismerik, amit csinálok, ha tetszik nekik a csapat, amit építünk, akkor sikeresnek fogom érezni a munkámat. Nagyon nehéz úgy dolgoznia egy edzőnek, egy szövetségi kapitánynak, ha a szurkolók nem állnak mellette.

HVG: Ha nem tudja megvalósítani a terveit, lesz ereje felállni?

M. R.: Ez megtörtént már a Honvédnál is 2014-ben. Akkor egy olyan pontra jutottunk a csapattal, ahol azt éreztem, nem tudok többet hozzátenni a munkához, képtelen vagyok kimozdítani őket az állapotból, amibe kerültek. Éppen ezért őszintén mondom: abban a pillanatban, amikor azt látom, hogy a válogatott nem elég lelkes, a szurkolók ellenem fordulnak, vagy nem érzem a szövetség feltétlen támogatását, félreállok. Nem akarok teherré válni sem az MLSZ, sem a válogatott, sem Magyarország számára.”



A történet a találkozó megszervezésének munkájával folytatódik, amelyet ezúton is köszönünk minden abban résztvevőnek, a főszervező, Farkas Norbert, talent koordinátortól kezdve, az utánpótlás csapataink tagjaival, edzőivel, az Egyesület munkatársaival folytatva, egészen addig az anyukáig, aki a találkozó napján Marco Rossi Az olasz meló Magyarországon című önéletrajzi könyvéből 9 példányt hozott nekünk. Ennek a munkának az eredményeképpen 2019. augusztus 15. napján Marco Rossit, azaz „Mistert” Egyesületünk létesítményében fogadhatta a TVE család.


A találkozó rövid összefoglalója alább:


Olaszországban nem könnyű Rossinak lenni, Rossiként érvényesülni, de mind közül a legnehezebb, Rossiként kitűnni.

Soroljam? Paolo Rossi, világbajnok labdarúgó, Valentino Rossi, a motorsport egyik, ha nem a legnagyobb királya, Vasco Rossi, énekes-dalszerző, itáliai ikon.

„Mister”: Lám, nekem nem is sikerült Olaszországban nagy karriert befutnom, Magyarországon lettem ismert Rossi - mondta a legimádottabb Rossink, Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki a minap Egyesületünk díszvendége volt.


A szerénység beszélt belőle, pedig döngethetné a mellét, hiszen a Torino, a Brescia, a Sampdoria és a Piacenza játékosaként 200-nál is több meccset játszott a Serie A-ban, abban a bajnokságban, amely egykor világ legerősebbje volt. 1984. március 18-án, a Torino játékosaként debütált az olasz bajnokságban, akkoriban Maradona ligájában.


„Mister”: Nem voltam különösen tehetséges játékos, de mindig tudtam, mit akarok. Elszánt voltam és keményen dolgoztam - így Rossi, akit növendékeink tátott szájjal hallgattak.



Pályafutása során világsztárok sokaságával futballozhatott egy csapatban, elég, ha csak Dossenára, Hagira, Mancinire vagy Gullitra gondolunk.

„Mister”: Sok labdarúgót, különleges képességű futballistát megismerhettem, de ha egyet ki kellene emelnem közülük, akkor az mindenképpen Hagi lenne. Odaadtuk neki a labdát, és tudtuk, hogy mehetünk ünnepelni.


A magyar válogatott rendkívül rokonszenves, joviális és megnyerő kapitánya a Bresciánál eltöltött időszakban láthatta felnőni a ’90-es, 2000-es évek egyik legnagyobb klasszisát, Andrea Pirlót.

„Mister”: Egy 14 éves gyerekről nehéz megmondani, hogy mivé érlelődhetett, ám Pirlo már ebben a korban is rendkívül professzionális mentalitásról tett tanúbizonyságot - mondta Rossi, aki kiemelte, hogy a Milan és a Juventus emblematikus alakja a labdával kelt és azzal feküdt, minél korábban, persze, hogy másnap teljesen frissen vághasson neki az új feladatoknak.


Illusztris vendégünk olyan szakemberektől tanulhatta a szakmát, mint a svéd Eriksson, a román Lucescu vagy az argentin Bielsa.

„Mister”: Eriksson ura volt az öltözőnek, Lucescu és Bielsa a taktika nagymestere volt, ez utóbbit nem véletlenül hívják őrültnek: napi 24 órát foglalkozott a futballal.


Marco Rossi egy étterem tulajdonos barátját látogatta meg Budapesten, és itt maradt. Most arra készül, hogy szövetségi kapitányként kijuttassa a válogatottat az Európa-bajnokságra.

„Mister”: Nem tervezek hosszú távra, egyelőre csak a Szlovákia elleni mérkőzéssel foglalkozom. Megadtuk magunknak az esélyt, hogy ott legyünk az Eb-n, és élnünk kell a lehetőséggel-jelentette ki.


A szlovákok ellen szeptember 9-én lépünk pályára, Marco Rossi születésnapján.

„Mister”: A legnagyobb ajándék a győzelem lenne - mondta határozottan az itáliai szakember.


Számunkra a nagy ajándék az volt, hogy eljött hozzánk, és leckét adott professzionalizmusból, alázatból és emberségről.

„Mister”: Csak jó emberből lesz jó edző - mondta a minden kijelentésében őszinte olasz úriember.



Az első személyes találkozónak végezetéül, ami reményeink szerint nem a történet vége, hanem annak a kezdete, a történet, a MI ROSSINK margójára a következőket véstük fel:


Egyesületünk, azaz a mi munkánk célja minél több minőségi, válogatott szintű labdarúgó képzése, amivel reméljük, hogy Marco Rossi munkáját tudjuk segíteni a jövőben, és a mi munkánkban Marco Rossi látogatása kiemelten fontos segítség volt a jelenben.


Ezt nevezzük együttműködésnek, és hisszük, hogy az együttműködések segítségével és eredményeképpen a magyar labdarúgás fejlődését érjük el közösen, együtt. #csakegyutt


Köszönjük, hogy itt volt, „Mister”, nézzen be máskor is! A III. kerületi TVE immáron az ön otthona is!


Továbbá kívánjuk, hogy a születésnapra az Ön által kizárólag kért ajándékot kapja meg és azzal maga a születésnapos adja a lehető legnagyobb ajándékot minden magyar labdarúgást szerető, magyar labdarúgásért dolgozó ember számára. 2019. szeptember 09. legyen a tegnap elhangzott kívánság teljesülésének napja!


Benvenuto Signor Rossi! Grazie!

Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp