Keresés

Beharangozó MOL Magyar Kupa BALMAZÚJVÁROSI FC - III. KERÜLETI TVE



A hétvégén bajnoki meccs helyett a Magyar Kupában leszünk érdekeltek. A sorsolás úgy hozta, hogy ezúttal a szokásos nyugati túrák helyett az ország keleti szegletébe, Hajdú-Bihar megyébe vezet majd az utunk, hiszen a Balmazújvárossal kell megvívnunk a továbbjutásért.


A vendéglátóink a megyei I. osztály 3. helyét foglalják el, bár nemrég még jóval magasabban jegyzett osztályokban találkozhattunk velük, hiszen megjárták az NBI-et is. A mérlegük 4 győzelem és 1 vereség. Csak a második helyezett otthonában kaptak ki, a keretet pedig rengeteg fiatal, 18-20 év körüli játékos alkotja. Rutinosnak számító futballista akad ugyan a keretben, de csak mutatóban, inkább a fiatalok szerepeltetése a jellemző velük kapcsolatban.


Kíváncsian várhatjuk, hogy hogyan állítja majd össze Kemenes Szabolcs a csapatot, mert egy kupameccs mindig jó alkalom lehet a rotálásra, ugyanakkor nem is lehet teljesen felbolygatni a megszokott kezdőcsapatot, mert a vasárnap 15:00 órakor kezdődő mérkőzés nem ígérkezik könnyű összecsapásnak, hiszen a Balmazújváros egy magasabban jegyzett ellenféllel szemben hazai pályán biztosan mindent meg fog tenni a továbbjutás érdekében.


Hajrá Kerület!


MOL Magyar Kupa 6. forduló

2020.09.20 - 15:00

Balmazújváros, Balmazújvárosi Városi Stadion



#tve1887 #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb3 #bajnoki #meccsnap #magyarkupa #mlsz

Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp