Keresés

Beharangozó NB III. BALATONFÜRED - TVE



A hétvégén ismét a bajnoki küzdelmeké lesz a főszerep, ezúttal a Balaton északi partjára, Balatonfüredre látogatunk a bajnokság sereghajtójához. A vendéglátóink tavaly 16 győzelemmel és csupán 1 vereséggel vezették a bajnokságot annak a leintésekor, a nyáron a keret megerősítése jegyében nyolc játékos távozott, hét pedig érkezett, közülük a számunkra Bartha Roland neve ismerős lehet, hiszen ő 111 tétmérkőzésen futott ki a csapatunk színeiben a gyepre mielőtt Gyöngyösre igazolt volna.


A Balatonfüred eddig egyetlen pontot szerzett, azt is még az első fordulóban hazai pályán a ZTE II. ellen. A gólarányuk 3:23, itt ugyan a kapott gólok tekintetében is a sereghajtók közé tartoznak, de mégis inkább a lőtt gólok számát nézve igazán rossz a statisztikájuk, nyolc góllal lőttek kevesebbet mint a második legkevesebb találatot szerző együttesek.


Ezt látva a vezetők megköszönték az eddigi vezetőedző, Thomas Sowunmi munkáját. A DEAC elleni kupameccsre már egy másik ismert volt labdarúgó, Borgulya István vezetésével készült az együttes, de egy küzdelmes meccsen hiába szerezték meg kétszer is a vezetést, végül az NBII-es együttes jutott tovább egy 94. percben szerzett góllal.


A mi csapatunk eddig minden meccsét megnyerte a bajnokságban, és a hétvégén a Magyar Kupában is folytatta a győzelmi sorozatát, 4-0-ra sikerült győzni Balmazújvárosban, így kiváló formában érkezhetünk a vasárnap 16:00 órakor kezdődő mérkőzésre.

Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!


NB III. Nyugati csoport 11. forduló

2020.09.27 - 16:00

Balatonfüredi FC Sporttelep


#tve1887 #obudaikekfeher #hajrakerulet #tvelabdarugas #nb3 #bajnoki #meccsnap #magyarkupa #mlsz

Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.webp
óduda_sport.webp