Keresés

Beharangozó NBIII. 12. forduló


Az előttünk álló bajnoki fordulóban ismét rangadóra készülhetünk, hiszen a 3. helyen álló Pápa látogat a Hévízi útra. Az előző idényben a pápaiak a 8. helyen végeztek a bajnokságban, a nyáron hét-hét érkező és távozó nevét olvashattuk a csapat neve mellett, a keret pedig a klub jelenlegi helyezését elnézve előnyére változott. A Pápa jelenleg 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 2 vereséggel áll egy hellyel mögöttünk a tabellán, a gólarányuk 16:10.


A vendégeink nagyon jól kezdték a szezont, hiszen hat fordulón keresztül veretlenek maradtak, ennek a sorozatnak vetett véget egy hazai 0:3 a Ménfőcsanak ellen. A második vereségüket pont az előző fordulóban szenvedték el hazai pályán a Bicske ellen, ami egyben azt jelenti, hogy idegenben eddig még veretlenek, pedig a 3. fordulóban Érdre látogattak, az a meccs 1:1-es döntetlennel ért véget.


Nem ígérkezik tehát könnyűnek az előttünk álló mérkőzés, a csapatunk két vereség után az előző fordulóban ismét győzni tudott Sárváron, így továbbra is versenyben vagyunk az első helyért a rendkívül szoros élmezőnyben. Győzelem és az eredmények szerencsés alakulása esetén visszavehetjük a vezetést a tabellán, ebben lehet újra a csapat segítségére Szalai, akinek lejárt a sárga lapok miatt kiszabott egy meccses eltiltása. Az összecsapás vasárnap 13:30-kor kezdődik.


Jegyinformációk:


A 2019/2020-as felnőtt labdarúgó bajnokság szezonjára vonatkozó mérkőzés jegyárak:

  • Felnőtt: 900 Ft

  • Diák/Nyugdíjas: 400 Ft


A 2019/2020-as felnőtt labdarúgó bajnokság hazai mérkőzéseire a jegyek elővételben minden aktuális hét hétfőjétől a székház recepcióján 8-17 óra között megvásárolhatók.


Felhívjuk bérleteseink és kedvezményes jegyet vásárlók figyelmét, hogy a mérkőzéseken a jegyvásárlásnál és a beléptetésnél a kedvezmény igazolására alkalmas iratokat be kell mutatni. (Nyugdíjas igazolvány, diák igazolvány)

A következő hazai mérkőzésen újra lehetőség lesz szavazatokat leadni, a megszokott helyekre ismét kihelyezésre kerülnek a gyűjtők (büfé és a lelátó felső kerengő részének közepén), amelybe papír alapon a mérkőzés alatt be lehet helyezni a szavazatokat.


Ezúton kérjük szurkolóinkat, hogy éljenek a lehetőséggel és szavazzanak minél többen az általuk legjobbnak választott játékosra, olyanra, aki teljesítményével valóban kiérdemelte a legjobb HAZAI játékos címet szurkolóinktól, valamint csak érvényes szavazatokat adjanak le. Köszönjük!


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!



Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obuda_címer.webp
market_fehér.webp
óduda_sport.webp