Keresés

Beharangozó NBIII. 16. forduló


A következő fordulóban az első őszi-tavaszi mérkőzésünk veszi majd kezdetét, és ez egyben válasz is arra, hogy miért utazunk egymás után kétszer idegenbe, most éppen a 8. helyen álló Komárom otthonába.


Az első fordulóban már összecsaptunk velük a Hévízi úton, akkor a Komárom viszonylag korán megszerezte a vezetést, amit Sili Luka egalizált a második félidőben, így alakult végül 1:1-re az az összecsapás. A vendéglátóink az ezt követő négy mérkőzésen három győzelmet arattak, csupán Mosonmagyaróváron szenvedtek súlyosabb, 5:1-es vereséget. Ezután azonban megtorpantak a pontszerzésben, azóta ugyanis mindössze két győzelmet és három döntetlent tudnak felmutatni, az egyik győzelem ráadásul az előző fordulóban született a Bicske ellen, tehát elég hosszú ínséges időszakot sikerült ezzel lezárniuk.


A mi csapatunk egy nagyon nehéz mérkőzéssel a háta mögött utazik Komáromba, hiszen a pontszerzésért is nagyot kellett küzdeni a rendkívül gólveszélyesen játszó Lipót otthonában, de az, hogy ez végül összejött nagy lökést adhat a játékosainknak.


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!

#tve1887 #tvelabdarugas #nb3 #bajnoki

Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

  • TVE YouTube
  • TVE Facebook
  • TVE Twitter
  • TVE Instagram
tippmix_RGB.webp
coerver_coaching.webp

1/1
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obuda_címer.webp
market_fehér.webp
óduda_sport.webp