top of page
Keresés

Beharangozó NBIII. 18. forduló


Vasárnap hosszú téli szünet után folytatódnak a bajnokság küzdelmei, az első valódi tavaszi fordulóban a Bicske csapatával csapunk össze. A vendéglátóink a 10. helyet foglalják el a tabellán, a mérlegük 5 győzelem, 6 döntetlen és 6 vereség, ehhez 19:22-es gólarány társul.


A két csapat őszi összecsapása emlékezetesre sikeredett, hiszen a korai vezető gólunk után a Bicske megfordította a mecset, de végül Sili Luka 89. percben szerzett találatával mégis otthon tartottuk a 3 pontot. Az ott pályára lépők közül három játékos már nem sárga-kékben rúgja a labdát, összesen pedig öt futballista hagyta el a bicskei alakulatot, a helyükre négy új játékos érkezett.


A vendéglátóink a téli felkészülésük során változó játékerejű csapatokkal csaptak össze, ezen mérkőzések nagy részét meg is nyerték, így egy jól sikerült felkészüléssel a hátuk mögött vághatnak neki ennek a mérkőzésnek. A mi csapatunkban eltiltott nem lesz, azonban több sérült is volt a keretünkben a felkészülés során, de remélhetőleg minél többen felépülnek a vasárnap 14:30 órakor kezdődő mérkőzésre, mely Felcsúton a Puskás Akadémián kerül megrendezésre.


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!

#tve1887 #tvelabdarugas #nb3 #bajnoki

bottom of page