top of page
Keresés

Beharangozó NBIII. BKV ELŐRE - III. KERÜLETI TVE



NB III. Nyugati csoport 31. forduló

2021.04.25 - vasárnap - 17:00

BKV Előre Stadion


A hétvégi Balatonfüred elleni hazai mérkőzés után ismét idegenben lép pályára a csapatunk, de ezúttal nem kell átlépnünk Budapest határait, az ellenfelünk ugyanis a BKV Előre gárdája lesz. Ősszel a két csapat összecsapásán Borvető góljával 1:0-ra győzni tudtunk.


Az ellenfelünknél a télen minimális játékosmozgás volt, három távozó mellett két érkezőt lehetett olvasni a csapat neve mellett. A BKV a tavaszi első meccsén rögtön el tudott hozni egy pontot a Mosonmagyaróvár otthonából, utána viszont vegyes eredményeket produkáltak. A tavaszi eredménysoruk 3 vereség, 4 döntetlen és 2 győzelem. Amit az esetükben érdemes lehet kiemelni az a döntetlenek nagy száma, eddig összesen 11-szer osztozkodtak a pontokon, ennél csak a ZTE második csapata remizett többet. Többek között ennek is köszönhető, hogy a BKV Előre jelenleg a 17. helyet foglalja el a tabellán, a céljuk pedig egyértelműen a kiesés elkerülése lehet ebben a szezonban. Ehhez azonban még sok pontot kellene hogy hozzanak az előttük álló csapatokon, tehát a döntetlenek további szaporítása ezt a célt nem segítené elő, bár vélhetően az éllovas ellen azért nem lennének boldogtalanok a pontosztozkodással sem a közlekedésieknél.


A mi csapatunk egy igen izgalmasra sikeredett végjátékot követően tudta otthon tartani a három pontot a Balatonfüred ellen. Annak a meccsnek a negatív hozadéka, hogy Bori Gábor a kiállítása miatt biztosan nem lép pályára a BKV ellen a vasárnap 17:00 órakor kezdődő mérkőzésen.


HAJRÁ KERÜLET!


#tve1887​​ #obudaikekfeher​​ #hajrakerulet​​ #tvelabdarugas​​ #nb3​​ #bajnoki​​ #meccsnap​​ #mlsz

bottom of page